A télikert olyan posztmodern növényház, amely a szövegírás tiszta vízüvegén át figyeli az évszakok egymásutánját

Virtuális irodalmi télikert

2015\07\26 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 10

Berniczky Éva

Kakasmandinkó ajándéka

Kakasmandinkó nem szerette a pozsonyi kiflit, úgy tartotta, nincs abban semmi különös, mindegyik sarlócska unalmasan, precízen egyforma. Olyan, mint sok-sok pocakos Hold. És mi tagadás, egy pocakos Holdban nincs egy szemernyi fantázia sem. Egyszerűen rémes, hacsak a róla szálló-kavargó vaníliás porcukorban nem bújik meg valami kevéske varázslat.

– A lekváros csacsifüle és a kókuszos ferdinánd, az igen, az már valami! Végignézhetsz egy egész tálcával belőlük, mégsem találsz két egyformát, ahány darab, annyifélét formáz – okította Kakasmandinkó Mácsonyát, aki az elmondottak ellenére úgy érezte, ha legközelebb Iringó pozsonyi kiflivel kínálja, sajnos, nem tehet róla, el fogja árulni barátja elveit.

Ilyen vérlázító dolgok jártak Mácsonya fejében, miközben Kakasmandinkó már arról áradozott, hogy az ő kedvencei sütés közben külön életet kezdenek, s amikor kikerülnek a fonott kosárba, a piros kockás kendő takarásában mindig meglepetés várja azt, aki engedetlenül megcsőrözi a még tiltás alatt lévő, forró csacsifülét vagy a kókuszos ferdinándot.

– Ferdinánd? Miért nincs ennek az aprósüteménynek becsületes magyar neve? Lehetne, mondjuk kókuszos csiga – ajánlotta morgolódva Bábakalács, amikor egyszer alaposan kakasmandinkósított unokája arra kérte, süssön neki ferdinándot.

Mácsonya legközelebb elmesélte barátjának nagyanyja ajánlatát, mire az teljesen kétségbeesett.

Tovább olvasom
2015\07\17 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 9

Berniczky Éva

Ükerkelonc a táborozáskor

Utazni csudajó dolog! Ükerkelonc sohasem felejti el odatapasztani kíváncsi orrát az ablaküveghez. És akkor, akkor gombnyomásra belecsöppen egy változó-suhanó világba, ahol szeme előtt bomlik a virág, lebben a szoknya, maszatos lányka a pipacs vörösét mind magára húzza, úgy szalad sziszegő lúdjai elől. Ilyenkor Ükerke azt is látja, hogyan számol meg a sértett pásztor mérges libái helyett minden jámbor jegenyét. Mire elérik a szaladó erdőt, javában elegáns bársonybékákat dirigál ideges karmesterként az árokparton az esti szél. Épp csak zenéjüket nem hallani, bosszantó, mint egy némafilm csak pereg-pereg hangtalan, megállíthatatlanul. A bámuló olykor elunja a néző-szerepet és nagyon szeretne szereplőjévé válni a kinti történéseknek. Ilyenkor majd kiesik az autó ablakán, úgy integet. Ezt aztán Mácsonya semmiképpen nem tudja megérteni.

– Mit művelsz? Ne majomkodj már megint! Mit gondolnak majd rólunk? –kérdezi ingerülten és értetlenkedve.

– Mit gondolnának? No ugyan mit? Észrevennék, hogy valaki figyel rájuk, és örülnének neki, biztosan. Így kell lennie – nyugtatta mindahányszor bátyját Ükerkelonc, ha együtt utaztak és továbbra sem világosodott meg előtte, mitől is fél Mácsonya annyira.

Most hát kihasználta a ritka alkalmat, hogy egyedül basáskodhat a hátsó ülésen, egész zsibbadásig lengette a kezét. De valahogy Mácsonya aggályoskodása nélkül nem ért az egész semmit.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása