A télikert olyan posztmodern növényház, amely a szövegírás üvegen át figyeli az évszakok egymásutánját

Virtuális irodalmi télikert


2017\03\15 Szólj hozzá!

A kő nem marad

Berniczky Éva

A kő nem marad

2008.

Majd mindig erre tartok hazafelé, pedig választhatnám a menedékesebb párhuzamos utcát, az nem ilyen meredek. Ennek ellenére a napi tízegynehány kilómat csakis lépcsőzéssel és dombra kapaszkodással nehezítve vagyok hajlandó a Korjatovics téri piacról hazacipelni. Gyerekesen ragaszkodom Ungvár legjellegzetesebb utcájához. Mintha azzal, hogy naponta felmálházva legalább egyszer végigszlalomozom rajta, megmenthetném. Pedig mindhiába, mert köveire hullik, szétporlik, eltűnik a lábam alól, elvész a semmibe a biztosnak hitt utca, a Káptalan. A környéken egyre-másra bontják a régi kis családi házakat. Errefelé jó ideje a telkeket vásárolják, az érdeklődők számára teljesen közömbös a rajtuk lévő ingatlan, az értékével, állapotával pillanatig sem foglalkoznak. A belvárosban, a régi negyedben nem ritkán kétszázezer dollár fölött (de hallottam már egymilliót leperkáló vevőről is) fizetnek a lepusztult kulipintyóért, hogy már másnap hozzáláthassanak a ledózerolásához. A megszokott, bőven százéves, vagy olykor korosabb épületek újdonsült tulajdonosai hihetetlenül gyorsan felejtenek. Alig néhány hónap alatt nőnek ki a földből a jobb esetben jellegtelen, rosszabbikban ízléstelen vákuumablakos borzadályok, pöffeszkedve szívják el a maradék nedveket a kitartó öregfák gyökereitől. A villámépítkezések vonzáskörében, legnagyobb bosszúságomra, minduntalan megbontják az árnyas út kövezetét. Természetesen egyetlen darabja nem kerül vissza az eredeti helyére. Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy egyre hevenyészettebben rakják újra az utcát. Szinte megállapíthatatlan, azelőtt macska- vagy kockaköves volt-e egyáltalán a frissiben összedobált szakasz. A gáz-, víz és kábelvezetések, csatornázások miatt felvágott úton a megfejthetetlen hókuszpókuszokat követően soha nem az eredeti burkolati anyagból folyik a helyreállítás. Persze nem azért, mert vadonatúj kövekre cserélik a régieket. Ellenkezőleg, a megbontott rész körül felhalmozott kőkupacok is fogytán fogynak. Láthatatlan kezek igazán mesterfokon végzik az utca eltüntetését. Sebesen hordják el a mozdítható részeket a szorgalmas népek, akiket hosszú évtizedeken keresztül kifejezetten arra neveltek, hogyan tegyék rögvest magukévá azt, ami ideiglenesen nincs rögzítve, kikötve, bebetonozva. Azt gyanítom, hogy a letűnt szocializmus ereje elsősorban és mindenekfelett a megbontatlan, végtelen betontengerben rejtezett. Addig, ameddig mákszemnyi rés nem támadt rajta. Ahol a szocializmus meglazult, a szemfüles környékbeliek azonnal belenyúltak, és szép lassan utolsó cseppjéig széthordták. Nem is szabadulhatunk tőle mind a mai napig. Hiszen nincs széles e vidéken porta, ahová valamilyen formában legalább leheletnyi be ne épült volna belőle. Ilyen furmányosan privatizáltuk mi a szocializmust.

Tovább olvasom
2016\10\22 Szólj hozzá!

Secondhand eső

Berniczky Éva

Secondhand eső

 

 

Jobban sajnáltam volna ezt a nyeszlett, csenevész embert, ha pár héttel korábban nem hallom a történet fonákját egyenesen a bűnös asszonytól. Szemetkovszkiék Gyuluja, amennyire tehette, kihúzta magát, de még így se sokkal nőtt a hátsó nadrágzsebéből kikandikáló nyeles fésűje fölé. Azért nem adta alább, mitesszeres arcát teátrálisan az égre emelve szitkozódott. Hiába, odafönn sűrű mocsárrá torlódtak a felhők, a többszörös rétegen nem hatolhatott át panasza. Nem maradt más választása, felém fordulva folytatta.

– Ha nincs az az átkozott macska, ma is itt lenne velem. Elhagyott, engem, a szép városi embert, összeállt a veterinárral, ész nélkül rohant utána a büdös kurvája valami utolsó sötét faluba.

Jó lett volna hazaérni a vihar kitörése előtt, de tudomást sem vett búcsúzkodásomról. Meglehet, akkor is tovább káromkodik, ha faképnél hagyom. Láthatóan azonnali együttérzésre és megtisztulásra vágyott. Siráma barnás eső formájában hullott vissza a Bazilra, csak ott nem esett, ahol a szobafestő állt. Talán eget szakító káromkodásának köszönhettem, hogy egyelőre vele együtt a viharon kívül rekedtem. Előttünk és mögöttünk a villámlás ütötte nyílásokon zavaros folyók eredtek, átfolytak a Gyulu száján, pillanatokra összekötötték az eget a földdel. A csattanásokat megelőzve, szabályos ritmusban világosodott meg az út, nem tudtam eldönteni, vajon a macskakövek közeiből felvert sártól vagy a mesélt történettől szennyeződik-e a lég körülöttünk. Miközben színes és színtelen mosódott piszkos barnássá, nem szabadulhattam a rajtam mindinkább elhatalmasodó képzettől, hogy nemcsak ennek a szerencsétlen flótásnak a feleségét használta már kívüle másvalaki, hanem még az esőt is.

Tovább olvasom