A télikert olyan posztmodern növényház, amely a szövegírás tiszta vízüvegén át figyeli az évszakok egymásutánját

Virtuális irodalmi télikert


2015\08\24 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 12

Berniczky Éva

Mindennek a végére jár egy Gomborka

Amint elöntötte a kávézószobát a világosság azon az emlegetett keddi vagy csütörtöki áramszünetes napon, eltűntetett száraz kórót, szúrós töviseket, tátogó szirmokat, mérföldeket görgő ördögszekeret. A valóságban nem maradt más belőlük, csak a gyékényen a kék kanna, s benne gőzölgő illatos gyógytea. Bódításában ott kavarogtak az üvegház lakóinak titkolt és kiteregetett álmai. Csak annyi, amennyi a kék kannába belefért. Tudod te, mi minden fér egy gőzölgő kék kannába?

Ükerke régóta vágyott rá, hogy legyen egy kókuszdiója. Aztán Mikulásra meg is kapta. A Mikulás hozta, vagy a mama, nem lehetett azt tudni. Értelmes ember ezen nem sokat gondolkozik. Merthogy a Mikulás bárki lehet, ha képes azzá válni, az bizonyos. A cukorka ízén úgyis azonnal megérzi a kis fekete csizmácska tulajdonosa, igazi mikuláscsemege-e, vagy csak olyan közönséges édesség, amit a Fánikánál kapni. Minden esetre akkora volt ez a szőrös kókuszdió, hogy nem fért Ükerkelonc csizmájába, csak mellé rakták a felszalagozott gyümölcsöt, amelyről már messziről lehetett látni, valódi, hamisíthatatlan Mikulás cipelhette idáig.

Tovább olvasom
2015\08\08 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 11

Berniczky Éva

Játsszuk azt...

Őszapó köpűjét egyszer csak elnyelte a keddi vagy a csütörtöki áramszünet, mikor történt pontosan, ki emlékszik arra. Különös módon az üvegház lakói, amint elaludt a villany, a koromsötétben fokozatosan teltek meg dacos elevenséggel, szétmásztak izgatottan, mint tavasszal a bogarak. Hiába, a mesterségesen előállított napfogyatkozás, megszokták bár, még mindig megrázta finoman a kedélyeket.

– Hogy az ördögök szekereznének a hátukon! – mérgelődött mindahányszor Kéküstökű Csormolya, amint kihunyt a kávézószobában a kecses sárga lámpa fénye.

És meggyúltak sorra a gyertyák, kormos üveg mögött remegett az este, s benne mint finom védőburokban: Ükerkelonc, Mácsonya, Bábakalács, Kéküstökű, Gabona, Iringó alakja imbolygott ide-oda, mígnem árnyékuk összeolvadt egyetlen kívánsággá:

– Játsszuk azt... – csapott le azonnal a kényszerű együttlét kínálta dologtalan lukas órákra a szemfüles Ükerkelonc –...játsszuk azt, jaj, csak jutna eszembe valami, valami érdekes, valami olyan, amitől eláll a lélegzetetek!

És miután számtalan ötletét lehurrogta a társaság, végső kétségbeesésében kibökte:

– Szerintetek mik lennénk, ha növények lennénk?

Tovább olvasom
2015\07\26 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 10

Berniczky Éva

Kakasmandinkó ajándéka

Kakasmandinkó nem szerette a pozsonyi kiflit, úgy tartotta, nincs abban semmi különös, mindegyik sarlócska unalmasan, precízen egyforma. Olyan, mint sok-sok pocakos Hold. És mi tagadás, egy pocakos Holdban nincs egy szemernyi fantázia sem. Egyszerűen rémes, hacsak a róla szálló-kavargó vaníliás porcukorban nem bújik meg valami kevéske varázslat.

– A lekváros csacsifüle és a kókuszos ferdinánd, az igen, az már valami! Végignézhetsz egy egész tálcával belőlük, mégsem találsz két egyformát, ahány darab, annyifélét formáz – okította Kakasmandinkó Mácsonyát, aki az elmondottak ellenére úgy érezte, ha legközelebb Iringó pozsonyi kiflivel kínálja, sajnos, nem tehet róla, el fogja árulni barátja elveit.

Ilyen vérlázító dolgok jártak Mácsonya fejében, miközben Kakasmandinkó már arról áradozott, hogy az ő kedvencei sütés közben külön életet kezdenek, s amikor kikerülnek a fonott kosárba, a piros kockás kendő takarásában mindig meglepetés várja azt, aki engedetlenül megcsőrözi a még tiltás alatt lévő, forró csacsifülét vagy a kókuszos ferdinándot.

– Ferdinánd? Miért nincs ennek az aprósüteménynek becsületes magyar neve? Lehetne, mondjuk kókuszos csiga – ajánlotta morgolódva Bábakalács, amikor egyszer alaposan kakasmandinkósított unokája arra kérte, süssön neki ferdinándot.

Mácsonya legközelebb elmesélte barátjának nagyanyja ajánlatát, mire az teljesen kétségbeesett.

Tovább olvasom
2015\07\17 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 9

Berniczky Éva

Ükerkelonc a táborozáskor

Utazni csudajó dolog! Ükerkelonc sohasem felejti el odatapasztani kíváncsi orrát az ablaküveghez. És akkor, akkor gombnyomásra belecsöppen egy változó-suhanó világba, ahol szeme előtt bomlik a virág, lebben a szoknya, maszatos lányka a pipacs vörösét mind magára húzza, úgy szalad sziszegő lúdjai elől. Ilyenkor Ükerke azt is látja, hogyan számol meg a sértett pásztor mérges libái helyett minden jámbor jegenyét. Mire elérik a szaladó erdőt, javában elegáns bársonybékákat dirigál ideges karmesterként az árokparton az esti szél. Épp csak zenéjüket nem hallani, bosszantó, mint egy némafilm csak pereg-pereg hangtalan, megállíthatatlanul. A bámuló olykor elunja a néző-szerepet és nagyon szeretne szereplőjévé válni a kinti történéseknek. Ilyenkor majd kiesik az autó ablakán, úgy integet. Ezt aztán Mácsonya semmiképpen nem tudja megérteni.

– Mit művelsz? Ne majomkodj már megint! Mit gondolnak majd rólunk? –kérdezi ingerülten és értetlenkedve.

– Mit gondolnának? No ugyan mit? Észrevennék, hogy valaki figyel rájuk, és örülnének neki, biztosan. Így kell lennie – nyugtatta mindahányszor bátyját Ükerkelonc, ha együtt utaztak és továbbra sem világosodott meg előtte, mitől is fél Mácsonya annyira.

Most hát kihasználta a ritka alkalmat, hogy egyedül basáskodhat a hátsó ülésen, egész zsibbadásig lengette a kezét. De valahogy Mácsonya aggályoskodása nélkül nem ért az egész semmit.

Tovább olvasom
2015\04\26 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 8

Berniczky Éva

Hogyan menekült meg Bíboros Kosbor, az énekmester

Bárki megmondja, a kutyasétáltatás valahogy nem egyenrangú a macskalegeltetéssel – tépelődött letörten Ükerkelonc.

Tuszi, a kandúr szemmel láthatóan nem nagyon vágyott rá, hogy kisgazdája láncot rakjon a nyakába, és felmutatva összetartozásukat végigvezesse a városon. A közönséges, hétköznapi macska-lelkével inkább egyedül szeretett kóborolni az üvegház környékén, azt is kizárólag akkor, ha már beesteledett.

– Ez nem igazság – fújta fel magát Ükerkelonc, amennyire csak tudta –, kit sétáltassak én most, kit?!

– No, azt már nem! Szó sem lehet róla! – Mácsonya hallani sem akart arról, hogy a kis nyávogó elkísérje őt és kutyáját, Hutut szokásos délutáni útjukra.

Így aztán Ükerke orrára biggyesztette a virágos keretű napszemüvegét, s mintha azzal láthatatlanná vált volna mindenki előtt – de legesleginkább a bátyja előtt –, kijelentette:

– Most pedig egyedül megyek sétálni.

Tovább olvasom
2015\04\10 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 7

Berniczky Éva

 Iringó virágot ültet Ördögcérnának

Ahogy a pórul járt festőművész mögött becsukódott az ajtó, Ükerke hosszan töprengett azon, mi lelhette nagybácsikáját ezen a délutánon.

– Valami történt Hosszúlábú Pimpóval, csak azt tudnám, micsoda!

Nincs ez rendben. Az egész gyanúsan kezdődött. Emlékeztek még ugye, hősnőnk eresztette be a művészt. Ahogy belépett a tekintélyes személyiség, Ükerkelonc pár percig sutyorgott a fülébe, hogy mit, azt a társaság nem hallhatta, még Mácsonyának sem tűnt fel a páros diskurzusa.

– De hová tette Hosszúlábú Pimpó a dióillatot?!

– Tessék? Miféle dióról hadovázol már megint? – dörrent oda Mácsonya, aki tudnivalóan nem szerette az ostoba és haszontalan ellendüléseket a földtől.

Nesze neked, dióillat! Határozottan felháborították az efféle badarságok, hiszen hallottad róla te is, milyen nehezen viselte az efféle szépelgéseket. No nem, őt ne traktálják haszontalan majomkodással.

– Tessék?! Miféle dióról hadovázol már megint?

Ükerke elégedett lehetett. Ezt várta, végre valaki rákérdezett és ő elmondhatja valahára, mit súgott Hosszúlábú Pimpó fülébe, amikor az belépett egy icipici ihletért az üvegházba.

Tovább olvasom
2015\03\15 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 6

Berniczky Éva

Amikor Hosszúlábú Pimpót nem szállja meg az ihlet

Most biztosan azt gondolod, micsoda család! Ezeknél folyton folyvást csengetnek az ajtón! Valóban, nem unalmas itt az élet, csilingel az egész üvegház naphosszat. Ha megnyomják odakinn a gombot, megfigyelheted, hányféleképpen muzsikál ez a furcsa zenede. Hol kaffog komótosan, mint egy csorba kolomp, hol beleng mindent a hangja tekintélyesen, akár a templomi harangé, hol türelmetlenkedik sokat sejtetőn, mint a karácsonyi mázas csengő, hol meg zizzen bizonytalan-finoman, a mező lila gingallóihoz hasonlatosan, ha lúdbőrzik rajtuk az esti szél. És csak találgathatod: vajon ki kér bebocsátást???

- Egy, kettő, három, négy, öt, hat - számolták odabenn az éppen felcsattanó csengőszót, amely ez esetben olyan szaporán és határozottan cifrázott, akár a kolomp nyelves kistestvére, a pergő.

– Pimpó bácsi! – rohant boldogan beereszteni a kedves látogatót Ükerke hanyatt-homlok.

Mácsonya pedig megerősítve a dolgok állását még hozzátette:

– Pimpó bácsi személyesen.

Hosszúlábú Pimpó, a festőművész elégedetten nyugtázta a pontos és precíz fogadtatást. Hatalmas tányérsapkáját, amely piktor palettáját formázta, szokásához híven lezser mozdulattal dobta a fogas felé, s mivel nem esett le, a jókedvét is a sikeresen landoló repülő csészealj mellé akasztotta:

– A mindenit, ez a nap is remekül kezdődik!

Megrázta magán lila-zöld kockás felöltőjét, csak úgy hullott belőle a derű.

Tovább olvasom
2015\03\08 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 5

Berniczky Éva

Ez a cirkusz kész cirkusz

Ezen a délutánon az üvegházban repült minden. Suhantak a ruhakefék, sercegtek a fésűk, kopogtak a cipőkanalak, szortyogtak a cipőpaszták. Csinosodott, tisztult, illatosodott a két készülődő, míg végül ott állt a bámuló család előtt szagosan-fényesen legünneplőbb csokornyakkendőjében Kéküstökű és csatos körömcipőjében Ükerke.

– Megyünk, kisasszony? – kérdezte az olyannyira gáláns lovag, amilyenek kizárólag a nagyapák tudnak lenni.

A megszólított felkapta a fejét:

– Ejnye, kedves uram, igazán lehetne ez esetben takarékosabb a betűkkel!

– Ohó, hát persze, én balga! Helyesbítek: megyünk'isasszony? - javította rövidebbre magát Kéküstökű Csormolya.

– Ez már más – bólintott elégedetten Ükerkelonc, majd megvigasztalva a szegény otthon maradókat, nagyvonalúan fűzte hozzá –, ha'zajövök, majd mesélek!

Mácsonya vágott egy rendkívül tartalmas pofát, amely körülbelül azt jelentette: te jó ég, mi vár ránk (rövidebben: vár'ánk!), ha ez beindul, és nincs menekvés, mert meg fogja tenni, no mindegy, legalább, amíg távol van, csinálok valami hasznosat.

De az efféle könnyelmű gondolatokat soha ne vedd komolyan!

Mácsonya csak szöszmötölt, illetve azt is csupán mímelte, hiszen semmi más nem tudta foglalkoztatni azon kívül, hogy várta haza húgát és nagyapját. A cirkusz szerinte rém unalmas dolog, de ha valaki megjön valahonnan, az más, az esemény, arra érdemes hosszasan készülődni. Ha cirkusz, ám legyen cirkusz, nincs mit tenni! Még be sem csukódott az ajtó a kétszemélyes publikum mögött, ő máris elkezdte várni a távozókat.

Tovább olvasom
2015\03\01 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 4

Berniczky Éva

Amikor Mácsonya elhatározza, hogy megkeresi a várba vezető titkos alagutat

Mácsonya még Bábakalács meséje alatt eldöntötte, nem hagyja tovább annyiban a dolgot.

– Persze, téged csak az érdekel, a gyöngyök, a tollak, a színes szalagok, te kis majompofa! – emlékezz csak, így korholta Ükerkeloncot.

De majd ő férfiasan belenéz az Évacakba, az más lesz ám, egészen más. Mert ő céltudatosan, problémát megoldóan és önzetlenül lép fel, nem a hiábavaló rongyászkodás miatt nyitja ki a szekrényajtót. Hadd érezze az a szerencsétlen Évacak, van kire számítania. Egyszóval, ott lógott a levegőben, hogy valami eget rengető következik, ha Mácsonya felvonul az emeleti pihenőre és hozzáfog rendet rakni az ócska bútordarabban.

Hajaj-j-j-j-j-j, nyűszítenél, ha ismernéd hősünk takarítási módszerét, s legalább halványan kapiskálnád a folytatást. Gyors szerepcsere, és helyetted Iringó kapja fel az elhangzott kijelentésre riadtan a fejét, halálsápadtan és lemondással nyögne nagyot:

– Jaj, ne!

Neked pedig csupán az tűnne fel, hogy ez az Ükerkelonc micsoda majom! Aha, ezek szerint Iringótól lesi el a kis jómadár ezt a jellegzetes nyafogást. Jaj, ne, jaj, ne! – hallottad számtalanszor tőle. Ráérünk ezen csámcsogni később. Most másra kell figyelned. Mert Mácsonya, ha a fejébe vesz valamit, azt onnan ki nem veri ugyan senki emberfia. A biztonság kedvéért, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek, elmondom, mi fán terem egy-egy efféle takarítás.

Tovább olvasom
2015\02\22 terasz Szólj hozzá!

Fejezetek az üvegházból, 3

Berniczky Éva

Bábakalács mesél

Ha jól emlékszem, ott tartottunk, hogy a kis sebesült vigasztalhatatlan volt, amikor két darabban földre hullott a csipkefejdísz.

Ükerkelonc hosszasan simogatta, becézgette hajpántjának maradékait. Mácsonya ezt is húga rossz tulajdonságai közé sorolta: hogy lehet valakinek ilyen bensőséges kapcsolata azzal, ami már megszűnt, megsemmisült, elmúlt, nincs?!

– Hagyd végre abba a bömbölést! – rivallt rá szokásához híven a szipogóra, amivel általában az ellenkezőjét érte el annak, amit szeretett volna. Mint most is. Ükerke még keservesebben rázendített, ha másért nem, hát dacból.

Kéküstökű Csormolya először zavartan forgatta a fejét, mert a lelki rendetlenségek legalább annyira bosszantották, akár az, ha Mácsonya tárva-nyitva felejtette a pincét, a télére szállást kereső egerek határtalan örömére, vagy, ami gyakran megesett, kinn hagyta az esőn a kerti ollót. Így aztán ezúttal is igazi, komoly családfőként igyekezett megoldani a helyzetet. Felkapta a sírdogálót és bőszen lovagoltatni kezdte a térdén. Délceg tartással, ahogyan az egy csokornyakkendő viselőjéhez amúgy is illett, a következőt skandálta.

So reiten die Damen, so reiten sie gern.

So reiten die Herren, so reiten sie gern.

So reiten die Bauern, so reiten sie gern.

Biztosan kitaláltad, hogy ez csokornyakkendő nélkül nem más, mint a Hóc, hóc, katona... Most azonban az előbbi eset áll fenn, ezért leírom neked a pontos fordítást is:

Így lovagolnak a hölgyek, így lovagolnak (ők) szívesen.

Így lovagolnak az urak, így lovagolnak (ők) szívesen.

Így lovagolnak a parasztok, így lovagolnak (ők) szívesen.

Kéküstökű Csormolya nagy igyekezettel próbálta érzékeltetni a lovasok közötti különbségeket, mégsem aratott vele valami nagy sikert. Bábakalács meg is jegyezte:

– No de kedvesem, ez Ükerke, s nem a hároméves dédunokád!

Előfordult ugyanis, hogy Kéküstökű Csormolya összekeverte a körülötte lebzselő gyerekeket, de legalábbis a korukat. Ükerke ellenben ismerte nagyapja szórakozottságát, ezért nem is viselkedett úgy, mint akit alaposan meglovagoltattak. Teljes odaadással sírt tovább. Egyvalamiben csak segített a So reiten, mert amikor elhangzott az utolsó sie gern, akkor... Akkor eszébe jutott a szamócás tányérra tapasztott házatlan csiga. Bizony, az segíthet, a ragadósra csócsált rágógumi. Az majd összefogja, ami eltörött.

– Jaj, a rózsaszínű csipke, ezt szerettem benne a legjobban, hátha megragad! – duruzsolja, mint holmi varázsszavakat, miközben illesztgette egymáshoz a megcsonkult cirádákat.

Pár perc múlva még mindig hüppögve jelent meg fején a megrágógumizott hajdísszel. A család furcsállta egy ideig a lötyögő tákolmányt, enyhe undor is kiült az arcukra. Ennyi kellett csak a már-már megnyugodó Ükerkeloncnak, azon nyomban újra eltörött a mécses.

Bábakalács kapott először észbe. Beült nagy piros foteljába és szédületes gyorsasággal horgolni kezdett. Keze alól szemmel nem követhető iramban meneteltek elő a szarvasok.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása