Fejezetek az üvegházból, 12

Berniczky Éva

Mindennek a végére jár egy Gomborka

Amint elöntötte a kávézószobát a világosság azon az emlegetett keddi vagy csütörtöki áramszünetes napon, eltűntetett száraz kórót, szúrós töviseket, tátogó szirmokat, mérföldeket görgő ördögszekeret. A valóságban nem maradt más belőlük, csak a gyékényen a kék kanna, s benne gőzölgő illatos gyógytea. Bódításában ott kavarogtak az üvegház lakóinak titkolt és kiteregetett álmai. Csak annyi, amennyi a kék kannába belefért. Tudod te, mi minden fér egy gőzölgő kék kannába?

Ükerke régóta vágyott rá, hogy legyen egy kókuszdiója. Aztán Mikulásra meg is kapta. A Mikulás hozta, vagy a mama, nem lehetett azt tudni. Értelmes ember ezen nem sokat gondolkozik. Merthogy a Mikulás bárki lehet, ha képes azzá válni, az bizonyos. A cukorka ízén úgyis azonnal megérzi a kis fekete csizmácska tulajdonosa, igazi mikuláscsemege-e, vagy csak olyan közönséges édesség, amit a Fánikánál kapni. Minden esetre akkora volt ez a szőrös kókuszdió, hogy nem fért Ükerkelonc csizmájába, csak mellé rakták a felszalagozott gyümölcsöt, amelyről már messziről lehetett látni, valódi, hamisíthatatlan Mikulás cipelhette idáig.

Tovább olvasom