Gazdag hagyománya van a magyar fővárosban a télikert építésnek

Voltaképp a mai értelemben vett télikertek eredetileg a 16. században jelentek meg Európában. Mégpedig akkor, amikor a jómódú arisztokraták citruszféléket kezdtek otthonukban honosítani. Ugyanis megkedvelték a gyarmatokról érkező gyümölcsféléket, és miután ezek megjelentek a felső tízezerhez tartozók vacsoraasztalán, a kreatívabb főurak (vagy inkább kertészük?) fejében felmerült, hogy a citrom- és narancsmagvak elültetésével facsemetéket neveljenek lakásukban — leginkább a hozzájuk érkező, hasonló társadalmi státusú személyek elkápráztatására és irigységének kiváltására. Így történt, hogy a vendégek megkívánták ezt az akkor még hóbortnak tűnő kedvtelést és maguk is növényritkaságok nevelésébe fogtak.

Innen már csak egy lépés volt a nagy ötlet: ne kelljen a narancsfákat a szalonban kerülgetni, létesüljön számukra külön helyiség az épületben, ahol napfényből is több érheti a melegkedvelő növényeket. Így születtek az első télikertek a ködös Albionban. És tulajdonosaik felismerték, milyen üdítő érzés a kinti zord időjárás közepette délszaki növények alatt időzni.

Később más országokban is terjedni kezdett a divat, mi több, számos európai nagyvárosban közületi-közösségi télikerteket is létesítettek, hogy a városlakók a zordabb éghajlat alatt is gyönyörködhessenek a trópusi és szubtrópusi növényekben.

Budapesten jóval később, a szecessziós épületek megjelenése hozta használatba a télikertek. A stílusra a növényornamentikában való tobzódás a jellemző, így természetesen adódott, hogy a díszes-színes ólomüveg ablakok és kupolák alá tényleges növényeket helyezzenek el.