A télikert olyan posztmodern növényház, amely a szövegírás tiszta vízüvegén át figyeli az évszakok egymásutánját

Virtuális irodalmi télikert


2017\03\15 terasz Szólj hozzá!

A kő nem marad

Berniczky Éva

A kő nem marad

2008.

Majd mindig erre tartok hazafelé, pedig választhatnám a menedékesebb párhuzamos utcát, az nem ilyen meredek. Ennek ellenére a napi tízegynehány kilómat csakis lépcsőzéssel és dombra kapaszkodással nehezítve vagyok hajlandó a Korjatovics téri piacról hazacipelni. Gyerekesen ragaszkodom Ungvár legjellegzetesebb utcájához. Mintha azzal, hogy naponta felmálházva legalább egyszer végigszlalomozom rajta, megmenthetném. Pedig mindhiába, mert köveire hullik, szétporlik, eltűnik a lábam alól, elvész a semmibe a biztosnak hitt utca, a Káptalan. A környéken egyre-másra bontják a régi kis családi házakat. Errefelé jó ideje a telkeket vásárolják, az érdeklődők számára teljesen közömbös a rajtuk lévő ingatlan, az értékével, állapotával pillanatig sem foglalkoznak. A belvárosban, a régi negyedben nem ritkán kétszázezer dollár fölött (de hallottam már egymilliót leperkáló vevőről is) fizetnek a lepusztult kulipintyóért, hogy már másnap hozzáláthassanak a ledózerolásához. A megszokott, bőven százéves, vagy olykor korosabb épületek újdonsült tulajdonosai hihetetlenül gyorsan felejtenek. Alig néhány hónap alatt nőnek ki a földből a jobb esetben jellegtelen, rosszabbikban ízléstelen vákuumablakos borzadályok, pöffeszkedve szívják el a maradék nedveket a kitartó öregfák gyökereitől. A villámépítkezések vonzáskörében, legnagyobb bosszúságomra, minduntalan megbontják az árnyas út kövezetét. Természetesen egyetlen darabja nem kerül vissza az eredeti helyére. Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy egyre hevenyészettebben rakják újra az utcát. Szinte megállapíthatatlan, azelőtt macska- vagy kockaköves volt-e egyáltalán a frissiben összedobált szakasz. A gáz-, víz és kábelvezetések, csatornázások miatt felvágott úton a megfejthetetlen hókuszpókuszokat követően soha nem az eredeti burkolati anyagból folyik a helyreállítás. Persze nem azért, mert vadonatúj kövekre cserélik a régieket. Ellenkezőleg, a megbontott rész körül felhalmozott kőkupacok is fogytán fogynak. Láthatatlan kezek igazán mesterfokon végzik az utca eltüntetését. Sebesen hordják el a mozdítható részeket a szorgalmas népek, akiket hosszú évtizedeken keresztül kifejezetten arra neveltek, hogyan tegyék rögvest magukévá azt, ami ideiglenesen nincs rögzítve, kikötve, bebetonozva. Azt gyanítom, hogy a letűnt szocializmus ereje elsősorban és mindenekfelett a megbontatlan, végtelen betontengerben rejtezett. Addig, ameddig mákszemnyi rés nem támadt rajta. Ahol a szocializmus meglazult, a szemfüles környékbeliek azonnal belenyúltak, és szép lassan utolsó cseppjéig széthordták. Nem is szabadulhatunk tőle mind a mai napig. Hiszen nincs széles e vidéken porta, ahová valamilyen formában legalább leheletnyi be ne épült volna belőle. Ilyen furmányosan privatizáltuk mi a szocializmust.

Tovább olvasom
2016\07\05 terasz Szólj hozzá!

Kinn a bárány

Berniczky Éva

 Kinn a bárány

2008.

Az idei tavasz szeszélyes időjárása jócskán megtépázta a teraszunk feletti tetőt. A legutóbbi viharban aztán bevégeztetett. Az ablakból igazán szép látvány volt, amint a szűnni nem akaró orkán erejű szél egyesével tépte le a téglavörös lapokat. Sorban kapta a hátára egyiket a másik után, meghintáztatta mindegyiket a kert fölött, majd elengedte, hogy kedvükre vitorlázzanak a levegőben, míg földet nem érnek az udvaron. Úgy két óra leforgása alatt virágzott el a tetőnk, lehullottak vöröses szirmai, csak a rozsdálló tartóváz meredezett a szabad ég alatt. A húsz évvel ezelőtt selejtként vásárolt, megfáradt hullámpalákról eleve hiányoztak a hullámok, éppen ezért sikerült potom áron hozzájutni az egész készlethez még az átkos áruhiányos időkben. Ehhez képest sokáig szolgált ez a tető. Persze akkor, amikor a vihar után a hátramaradó romokat takarítottam el, már nem találtam olyan nagyszerűnek a performanszot, amely pár órával korábban az ablak előtt állva olyannyira lenyűgözött.

Tovább olvasom
2016\06\11 terasz Szólj hozzá!

Majdnem Félix

Berniczky Éva

Majdnem Félix

2008.

Novemberre már megint forradalmat ígértek az elemzők, szerintük minden jel erre utalt. Az utca elhasznált emberét hallgatva, nagyon nem túloztak, bár mifelénk az állampolgár leginkább abnormális türelméről ismerszik meg. Csakhogy a pénzügyi világválság kicsit belekavart a már-már megszokottá vált, évente megtartandó előrehozott ukrajnai választásokba. A bankszféra ellentmondást nem tűrve tavaszra igazította a forradalom óráját. Így aztán a tüntetésre készülőknek egyelőre be kell érniük egy majdani forrongás visszafojtott hangulatával. Egyúttal persze annak kitalálására is halasztást kaptak, milyen revolúcióval rengessék meg, ha nem idén, hát jövőre a Krestyatikot. A narancsos ugyanis nem vált be. A bevezetett délszaki finomságról kiderült, hogy magyarra fordítva nemcsak kicsi, sárga, savanyú, de még csak nem is a miénk. Még óvatos jóslásokba se bocsátkoznék arról, hogy az előttünk álló tavaszon vajon milyen gyümölcsben futunk majd. Holott senki nem vehetné rossz néven tőlem a jövendölést, hallom, a modern Ukrajna éppen most vette fel a hivatalosan nyilvántartott – és így megadóztatható – tevékenységek sorába a jóslást, kuruzslást, asztrológiát.

            Ha kinézek padlásszobánk majdnem keleti ablakán, hosszú ideje ugyanaz a látvány tárul a szemem elé. Lehet bármilyen zord időjárás, a haldokló nagymamát kiteszik a teraszra. Öblös bőrfotelben (formáját tekintve lásd a Lenin dolgozószobájából ismert, fehér lepellel borított ülőalkalmatosságok némelyikét) levegőztetik a zsugorodó öreget, aki szemlátomást fogy. Arca ezen az őszutón már szinte kivehetetlen szőrmesapkából, alakja elvész irdatlan bundájában, amelybe sziporkázó napsütés esetén is könyörtelenül beburkolják. A fonnyadó testet feltűnő körültekintéssel óvják az életet adó friss levegőtől. Mintha minden erejükkel a közhiedelemben rekedt botorságot igyekeznének alátámasztani, mely szerint errefelé húsz fokos melegben is nagy a zima. Különösen, ha az ember szomszédja tehetős, és futja neki bundácskára. Nem kérdéses, a szőrme valódi, a bőr, amellyel a fotelt bevonták, ugyancsak az. Szerintem a háziak megszokásból gurítják ki státuszszimbólumukat a teraszra, s teszik ezt azután is, amikor a bábuska véglegesen elfogy a subájából. Diplomatáéknál (lévén szomszédunk többszörösen lecsúszott, jelenleg már csak nagyritkán utazó nagykövet) ez lehet az öröklét titka. Joggal bízhatnak abban, hogy hosszú halódásra ítélt betegük amúgy se igen látszott már ki a rá aggatott tartozékokból, ugyan ki venné észre a hiányát.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása