Fejezetek az üvegházból, 5

Berniczky Éva

Ez a cirkusz kész cirkusz

Ezen a délutánon az üvegházban repült minden. Suhantak a ruhakefék, sercegtek a fésűk, kopogtak a cipőkanalak, szortyogtak a cipőpaszták. Csinosodott, tisztult, illatosodott a két készülődő, míg végül ott állt a bámuló család előtt szagosan-fényesen legünneplőbb csokornyakkendőjében Kéküstökű és csatos körömcipőjében Ükerke.

– Megyünk, kisasszony? – kérdezte az olyannyira gáláns lovag, amilyenek kizárólag a nagyapák tudnak lenni.

A megszólított felkapta a fejét:

– Ejnye, kedves uram, igazán lehetne ez esetben takarékosabb a betűkkel!

– Ohó, hát persze, én balga! Helyesbítek: megyünk'isasszony? - javította rövidebbre magát Kéküstökű Csormolya.

– Ez már más – bólintott elégedetten Ükerkelonc, majd megvigasztalva a szegény otthon maradókat, nagyvonalúan fűzte hozzá –, ha'zajövök, majd mesélek!

Mácsonya vágott egy rendkívül tartalmas pofát, amely körülbelül azt jelentette: te jó ég, mi vár ránk (rövidebben: vár'ánk!), ha ez beindul, és nincs menekvés, mert meg fogja tenni, no mindegy, legalább, amíg távol van, csinálok valami hasznosat.

De az efféle könnyelmű gondolatokat soha ne vedd komolyan!

Mácsonya csak szöszmötölt, illetve azt is csupán mímelte, hiszen semmi más nem tudta foglalkoztatni azon kívül, hogy várta haza húgát és nagyapját. A cirkusz szerinte rém unalmas dolog, de ha valaki megjön valahonnan, az más, az esemény, arra érdemes hosszasan készülődni. Ha cirkusz, ám legyen cirkusz, nincs mit tenni! Még be sem csukódott az ajtó a kétszemélyes publikum mögött, ő máris elkezdte várni a távozókat.

Tovább olvasom