Dockypapa

Ott ült a villamoson az emberek között - és ezen ő volt a legjobban megdöbbenve. Alig 10 -15 perce utazott csak, de a többiek türelmetlen ingerültsége már átragadt rá is. Idegesen dobolt csontos kezével a térdén, miközben várták, hogy a lámpa végre zöldre váltson, csuklyája alatt néha megrándult a feje, és idegenül bámult ki az ablakon. „Hogy kerülök én ide??” – gondolta, bár a választ tudta jól. A Válság elérte őt is, őt, a Holt Lelkek Tavának egyetlen, ezért legfőbb beszállítóját. A Halál - mert ő ült a 49-es villamoson e korai órán- gondterhelten és tehetetlenül bámult maga elé:
„Ezt sosem hittem volna…”   
Egykor még a Pokoli Transzporter Teleportállal utazott a helyszínre, hogy a Végzést kézbesítse, és a lelket magával ragadja, de az Égi Fluidum – ami működtette a pokoli szerkezetet - ára mondhatni az egekig szökött, és így először csak korlátozták, majd beszüntették a szolgáltatást. Nagyon nem volt elkeseredve, mert aztán kapott egy autót, és szinte élvezte a száguldást. 

„Ohh, azok a fantasztikus autós üldözések, árokba szorítások, utoléréses balesetek, a szúnyogként levadászott motorosok, és megannyi szaftos karambol, amit a járgánnyal kézbesített Végzéseknek köszönhetek…” – a Halál mosolygott az emlékek hatására. Ennek a látványnak az utastársak nem örültek túlságosan.
De az autó is a múlté ma már, mivel a Kénköves Istennyila (ami hajtotta a motorját) ára is folyamatosan emelkedett, ezért először korlátozták a megtehető napi kilométer mennyiséget, majd a napokat is ritkították, végül már nem volt értelme beindítani a kocsit. Ezután visszakapta régi kedvencét, a Fekete Tüzes Lovat. Lovagolni mindig szeretett, abban volt valami előkelő. Egyszer, az atomkor hajnalán egy Kisfiún lovagolva pár pillanat alatt egy egész nagyvárosnak kézbesítette ki a Végzéseket…
Szép emlékek fűzték a Lóhoz is…Sosem felejti el például, amikor kilovagolt Perzsiából…
Ám ez a csodás paripa nem egyébbel, mint kizárólag szentelt vízzel volt hajlandó a szomját csillapítani, és azt is egyenesen a Vatikánból kellett hozatni neki, máshonnan származót nem ivott meg. No, ennek az itókának aztán borsos volt az ára amúgy is, de a Válság hatására elképesztő összegekről suttogtak, így a Ló is lekerült a használható közlekedési eszközök listájáról.
„Most akkor mivel járjak?” – kérdezte a Halál Őt, a Végzések kiállítóját.
„Valahogy oldd meg, eddig még mindig feltaláltad magad!” – ajánlotta neki Ő.
„Jó, de hogyan? Teleportáló leállítva, a kocsim porzó üzemanyagtartállyal a garázsban, a Ló a kifizetetlen számlák miatt lefoglalva legelészik a Vatikán füves parkjában! Netán gyalogoljak? Mikorra végzek így a munkámmal?” – háborgott egy kicsit, bár érezte, hiába.
„Legalább megmozgatod azt a csontos segged! Hehehe… – próbálta kis humorral oldani a feszültséget Ő. - Na, komolyra fordítva, például Pesten használd a BKV-t! Amúgy is mindegy, hogy délelőtt 10-kor vagy este 10-kor kézbesíted a Végzést, csak a nap számít… Emlékszel ugye: nem tudhatjuk az órát és a percet…”
A villamos meglódult, a kerekek csikorogtak, és ettől a Halál kizökkent a nosztalgia langyos tavából. Megtapogatta köpenye zsebét, ahol a Végzést tartotta, mert ez a mozdulat mindig megnyugtatta, de most egy másik papirost is érzett ott, amitől viszont ideges lett. Egy igazolás volt, igazolás a Kaszáról, amit a felszálláskor egyszerűen elkoboztak tőle. Amikor ugyanis üggyel-bajjal felkászálódott vele a járműre, megjelent a villamosvezető két, rikító színű csíkos mellénybe öltözött marcona legénnyel és felszólították, hogy halloween ide vagy oda, de azzal a veszélyes eszközzel hagyja el a járművet. Először még megpróbálta elmagyarázni, hogy ha akarna, sem tudna bárkit megsebezni vele, mert a Kaszát csak a Végzésben szereplő ellen fordíthatja, ám ezzel inkább rontott a helyzetén, mert piásnak nézték. Kijelentették, hogy csak akkor utazhat a villamoson, ha előtte a Kaszát leadja a forgalmi ügyeleten, amiről kap egy igazolást, s ha végzett, ezen igazolás ellenében visszakapja a szerszámot. Kívántak még neki jó szórakozást a halloween-bulihoz, mondván, hogy ilyen hacukában csak oda siethet, amire valami olyat felelt, amibe még ő is belepirult volna, ha tudna pirulni.
Jó, nem nagy gond, hiszen végső soron a puszta kezével, sőt, egy ujja érintésével is végezni tud bármelyik földi halandóval, de a Halál mindig adott a stílusra, és úgy gondolta, az emberek még el is várják tőle azt, hogy szinte teátrálisan válassza le a múlandó porhüvelyről a fejet.
A villamos fékezett, majd megállt. Újabb piros lámpa. A Halál Idegesen kezdte a lábát rázni.
„Ki a fene felel ebben a városban a közlekedésért, a lámpák beállításáért?! Kedvem lenne móresre tanítani a fickót!” – Igaz, Végzés nélkül nem ragadhatja magával a lelket, de joga van egy súlyosabb, ám nem végzetes betegség, esetleg egy enyhe lefolyású stroke előidézéséhez. Merengett egy ideig még azon gondolkodva, hogy kiket leckéztetne meg szívesen, és a lista egyre bővült…, ám egyszer csak felhangzott:
„Krhállrvvinnnéérrr” – és ez azt jelentette, hogy Kálvin tér, de a villamos- és buszvezetők (ahogy ezt a Halálnak pár gyakorlottabb utazó már előre elmondta) valami különös egyezség alapján még véletlenül sem artikulálnak úgy, hogy azonnal felismerhető és érthető legyen, melyik megálló is következik.
„Kálvin tér… Metró!” – pattant fel a Halál, és már kászálódott is le a tömeggel a villamosról.
„Frankó a jelmezed, haver, boldog halloweent!” – csapott valaki hirtelen egy nagyot a vállára, de az illető megbánta, mert a Halál – zilált idegeinek hála - ugrott egy nagyot ijedtében, majd olyat mondott, hogy a kedélyes vállcsapkodónak 3 hétig hullott a haja, és viszketett mindene.
Kissé lenyugodva az Átokhintés kellemes hatásaitól, szaporán indult a metró mozgólépcsői felé.
„Na, már mindjárt ott is vagyok. Átadom a Végzést, zsebre vágom a lelkét, aztán még jut idő egy kis nézelődésre a gyorsforgalmi úton is. Ott mindig történik valami izgalmas… No, meg ott van az az újonnan átadott vasúti átjáró, ahol nem működik a fénysorompó, ott is szemlézek…” – tervezgette a programját, amikor is egy jól megtermett, fekete dzsekis ember elkapta a karját:
„Hohó, állj csak meg, jegyeket, bérleteket kérjük ellenőrzésre!”
Körbepillantott és látta, hogy 2 idősebb és 2 fiatalabb, szinte egyforma dzsekit viselő, szúrós szemű férfi állja el az útját, nehogy a mozgólépcsőre lépjen. Rögtön arra gondolt, hogy egészen egyszerűen lekaszabolja őket, Végzés ide, Végzés oda. (Előfordult már máskor is, hogy Végzés hiányában is kioltotta egyesek gyertyáját, de azokat mindig feltámasztotta később. Az emberek ezt nevezték „tetszhalálnak”.)
Már nyúlt a Kaszájáért, amikor eszébe jutott, hogy az egészen messze várja, hogy kiváltsa az Igazolás ellenében. És egyébként is sokan voltak ahhoz, hogy egyszerre szenvedjenek tetszhalált…
Reszketni kezdett a metróból áradó hűvös huzatban.
„ Nagyon ott van a jelmezed, Öreg, de jegy nélkül akkor sem metrózhatsz! Szépen gyalogolj el a buliba, vagy inkább vegyél jegyet, mert alaposan megfázol ebben a lenge hacukában, aztán elvisz a Kaszás… hahaha!” – viccelődött vele az egyik ellenőr.
„Ez egyszerűen pokoli! – gondolta magában a Halál -, vagyis éppen ellenkezőleg, ott legalább meleg van…”
„Nézzék, fontos dolgom van, kivételesen engedjék meg, hogy jegy nélkül használjam a metrót! – próbálta finoman győzködni az ellenőröket.
„Ez nem kívánságműsor, Haver, és a karácsony még egy kicsit odébb van, így hát, ha se jegyed, se bérleted, akkor húzzál innen, ne tartsd fel a rendes utasokat!” – lépett közelebb hozzá az egyik megtermett legény.
„ Jó, megyek, nyugi!” – azzal sarkon fordult, kisétált a metróállomásról, és elindult a hűvös utcán.
Tulajdonképpen nem is volt messze a hely, ahová a Végzést vinnie kellett, mégis úgy érezte, hogy fogytán az ereje. Ezért az épület kapujában már nem is várta meg, hogy valaki jöjjön és beengedje, hanem egy laza mozdulattal tönkretette az elektromos zárat, majd beosont, és a megfelelő lakás ajtajához sétált. Kicsit hallgatódzott. Szerette ezeket a pillanatokat. A szerencsétlen ember utolsó percei, amikor még semmit nem sejt. Amikor még álmok és vágyak szövődnek, amiket ő, a Halál hasít ketté. Szinte már jókedvűen csöngetett be. Aztán kis idő múlva megint csengetett.
Senki nem szólt ki a lakásból, mozgást sem észlelt. Próbált belesni az ablakon.
„Kit keres? Mit akar?” – kérdezte valahonnan egy vékonyka hang. A Halál hátra pillantott, és észrevette, hogy a szemközti lakás ablakán libben a függöny, és meglátta a résen kikandikáló kíváncsi szempárt.
„Kontripányi urat keresem.” – mondta a szempárnak, aztán közelebb lépett az ablakhoz és benézett. Idős hölgyet látott, aki riadt, de nagyon figyelő szemeket meresztett rá.
„Hát nem tudja? –kérdezte a hölgy- Már 2 hete kórházban van, és bizony nagyon rossz az állapota… A fia szerint talán már haza sem kerül...”
A Halál a zsebéhez kapott. Kirántotta a Végzést, és elolvasta újra az adatokat. Minden stimmelt: a név, a lakcím. És utána a Megjegyzés rovatban a tartózkodási hely: Uzsoki Kórház.
„Mi?? Miiiiiicsoda?? – hördült fel. – Most induljak neki újra ennek a városnak? Hogy azt a büdös, kénköves…” És olyan szitokáradatot zúdított a kihalt udvar semmiről sem tehető virágládáira, hogy azonnal elfüstöltek a benne lévő tuják és mindenféle gazok.
„Elég volt ebből!!” – ordította, majd két kezével apró darabokra szaggatta a Végzést, és hatalmas bődüléssel kirohant az utcára…

                                                                   X     X     X

A beteg kinyitotta szemét, és pislogott párat. Lassan felült a kórházi ágyon.
„Jobban vagyok… Különös… Szinte már semmim se fáj… Ahha…. persze… közeleg a vég… akkor történik ez…,” – ezzel visszahanyatlott, és várta az orvost, aki megígérte, hogy ma már őszintén elmondja, mire is számíthat.
Néhány vizsgálatot később még elvégeztek rajta, de úgy érezte, ez már csak rutinmunka.
Aztán estefelé szinte csak úgy rohant be hozzá a főorvos:
„ Kontripányi úr, Kontripányi úr, hogy érzi magát?
„Én? Vagyok… vagyogatok.” – felelte óvatosan.
„Képzelje, elvégeztük az ellenőrző vizsgálatokat is. És minden lelete negatív. Nincs jobb szó: csoda történt! Meggyógyult! Mehet haza!”
„Hála, Istennek!!” - gondolta boldogan Kontripányi úr…