A tavasz és a jó idő beköszöntével egyre inkább vágyunk ki a szabadba. Ami nemcsak azért jó, mert szépíthetjük a kertünket, hanem az egészségünknek is jót tesz.

Miért egészséges a kertészkedés?

Több szempontból is jótékony hatással van ránk, ha a szabadban, a kertben töltjük el a szabadidőnket. A szabad levegőn töltött idő javítja a lelkiállapotunkat, csökkenti a stressz szintjét.

Azalatt az idő alatt, amit a virágok, fák, kiskert körül töltünk segít a pozitív hozzáállás kialakításában. Néhány óra a szabadban és egyből mindent derűsebbnek látunk, mintha a 4 fal között tengődnénk.

Az, hogy szépíthetjük a kertet, gondozhatjuk a növényeket célt is ad a mindennapoknak. Az előttünk álló feladatok segítenek abban, hogy könnyebben menjen a célkitűzés, a feladatink priorizálása.

Nemcsak a hangulatunk javul (ami a dopamin és a szerotonin felszabadulásának is köszönhető), hanem munka közben csökkenhet a szorongás okozta félelmeink, örömmel töltött perceket élhetünk át.

Ha belegondolunk mennyivel örömtelibb a szabadban, a növények között töltött idő, mint mondjuk egy konditerem falai között, akkor bebizonyosodik előttünk, hogy mennyire egészséges a kertészkedés.

Bizonyított tény, hogy a rendszeresen kertészkedéssel töltött idő idős korban csökkenti a stroke és a szívroham kockázatát.

Végül, de nem utolsósorban szót kell ejteni arról, hogy milyen sok kalóriát tudunk elégetni a kertben, anélkül, hogy ezt annyira megerőltetőnek éreznénk, mint mondjuk egy sporttevékenységet.

Ez persze nem azt jelenti, hogy kertészkedés közben nem fáradunk el, hanem inkább azt, hogy az elvégzett munka kárpótol bennünket és nem is érezzük igazi munkának. A kertben végzett munka néha izzasztó is lehet, gondoljunk az ásásra, gyomlálásra. De vannak pihentetőbb elfoglaltságok, amelyek szintén jók kalóriaégetésnek, mint a metszés, locsolás.

Az izmainkat nagyon alaposan megtudja dolgoztatni bármelyik kerti tevékenység, így ha rendszeresen kertészkedünk, akkor az a fogyókúránkat is elősegíti.

Az akkus kerti gépek kényelmes és hatékony módja lehet a növényházban, télikertben, üvegházban végzett kerti munkák elvégzésének. Csak győződjön meg róla, hogy betartja a biztonsági óvintézkedéseket, és figyelembe veszi a télikert egyedi jellemzőit.

Győződjön meg róla, hogy a gép megfelel a beltéri használatra vonatkozó biztonsági előírásoknak. Bizonyos akkus kerti gépek nem vízállóak, ezért nem szabad nedves környezetben használni. Gondoskodjon védőfelszerelésről, használjon például kesztyűt és szemüveget, a gép használata közben. Tartsa távol a gépet a gyerekektől és háziállatoktól.

Az akkumulátoros fűnyírók a kerti munkák új generációját képviselik, ahol a kényelem és a környezettudatosság egyesül. Ezek a modern eszközök az elektronika legújabb fejlesztéseit ötvözik a hagyományos fűnyírási eljárásokkal, így biztosítva egy csendes, károsanyag-kibocsátás nélküli és hatékony módját a gyep ápolásának. 

Amikor az üvegházban használjuk az akkumulátoros fűnyírót, képzeljük el a következő jelenetet: A növények között, a meleg, párás levegőben a fűnyíró könnyedén siklik végig a zöld gyepen. A napfény áttör az üvegen, és a fűnyíró halkan dolgozik, anélkül, hogy bármilyen károsanyagot bocsátana ki. A növények szépen növekednek, és az télikertünkben minden harmóniában van.

Az akkumulátoros fűnyírók előnyei közé tartozik a halk működés, a kényelmes használat és a károsanyag-kibocsátás hiánya. Ráadásul mindig készen állnak a használatra, hiszen csak fel kell tölteni az akkumulátort. Tehát a kertészkedés és az üvegházban való munka most még zöldebb és kényelmesebb!

Infrasugárzókkal télikert- és üvegházfűtés

Az üvegházak és télikertek fűtése infrasugárzókkal egyre népszerűbbé válik a gazdálkodók és hobbikertészek körében, hiszen ez a technológia számos előnyt kínál a hagyományos fűtési módszerekkel szemben. Az infra hősugárzók működési elve az elektromágneses sugárzás használatán alapul, amely közvetlenül a tárgyakat és felületeket melegíti, nem pedig a beltéri levegőt. Ez a fajta fűtési megoldás különösen hatékony a melegházakban és szobakertekben, ahol a növények és a talaj közvetlen melegítése elengedhetetlen a növények egészséges növekedéséhez és fejlődéséhez.

Az infrasugárzók használatakor a hőenergia közvetlenül a növényekre és a talajra irányul, így a növények gyorsabban és egészségesebben növekednek, miközben az energiafelhasználás jelentősen csökken. A hőenergia a tárgyaktól és felületektől visszaverődik, így a levegő is felmelegszik, de a fő cél a növények és a talaj közvetlen melegítése. Ez a módszer különösen előnyös a hidegebb hónapokban, amikor a külső hőmérsékletek alacsonyak, és a növényeknek extra hőre van szükségük a túléléshez és a termelés fenntartásához.

A hagyományos fűtési módszerek - mint például a vízkerigtetés, szén- és fafűtés, vagy gázkonvektorok - gyakran nehézkesek és nem eléggé költséghatékonyak. Ezzel szemben az infra hősugárzók gyorsan és egyszerűen telepíthetők, és jelentős megtakarítást jelentenek az üzemeltetők számára. A rendszer biztonságos, nem befolyásolja a levegő páratartalmát, és nem szükséges a pótlólagos párologtatás. Az infra hősugárzók nem károsítják az alattuk tartózkodó gondozók egészségét, és nem deformálják a növényeket sem.

Termosztátok használata lehetővé teszi, hogy pontosan beállítsuk az üvegház vagy télikert belső hőmérsékletét az adott növényfaj igényei szerint. Több éghajlati zónát is létrehozhatunk, és minden területen egyedileg állíthatjuk be a hőmérsékletet. Ez a rugalmasság biztosítja, hogy a különböző igényű növények optimális körülmények között növekedhessenek.

Gazdag hagyománya van a magyar fővárosban a télikert építésnek

Voltaképp a mai értelemben vett télikertek eredetileg a 16. században jelentek meg Európában. Mégpedig akkor, amikor a jómódú arisztokraták citruszféléket kezdtek otthonukban honosítani. Ugyanis megkedvelték a gyarmatokról érkező gyümölcsféléket, és miután ezek megjelentek a felső tízezerhez tartozók vacsoraasztalán, a kreatívabb főurak (vagy inkább kertészük?) fejében felmerült, hogy a citrom- és narancsmagvak elültetésével facsemetéket neveljenek lakásukban — leginkább a hozzájuk érkező, hasonló társadalmi státusú személyek elkápráztatására és irigységének kiváltására. Így történt, hogy a vendégek megkívánták ezt az akkor még hóbortnak tűnő kedvtelést és maguk is növényritkaságok nevelésébe fogtak.

Innen már csak egy lépés volt a nagy ötlet: ne kelljen a narancsfákat a szalonban kerülgetni, létesüljön számukra külön helyiség az épületben, ahol napfényből is több érheti a melegkedvelő növényeket. Így születtek az első télikertek a ködös Albionban. És tulajdonosaik felismerték, milyen üdítő érzés a kinti zord időjárás közepette délszaki növények alatt időzni.

Később más országokban is terjedni kezdett a divat, mi több, számos európai nagyvárosban közületi-közösségi télikerteket is létesítettek, hogy a városlakók a zordabb éghajlat alatt is gyönyörködhessenek a trópusi és szubtrópusi növényekben.

Budapesten jóval később, a szecessziós épületek megjelenése hozta használatba a télikertek. A stílusra a növényornamentikában való tobzódás a jellemző, így természetesen adódott, hogy a díszes-színes ólomüveg ablakok és kupolák alá tényleges növényeket helyezzenek el.

Vízszűrés, tisztítás, fertőtlenítés

- kutak, növényházak, télikertek higiéniája. ipari és háztartási vízszűrők -

Földünkön több mint 1 milliárd ember nem jut elegendő mennyiségű tiszta ivóvízhez, rossz minőségű, betegségeket okozó vizeket isznak. Pocsolyákból, szennyezett kutakból. 850 millióan pedig effektíve szomjaznak a vízhiány miatt. E számok ismeretében szabad-e a növények öntözésére szánt folyadék minőségéről beszélni? Feltétlenül! A növények termesztése az emberi létezés biztosításának egyik alapja.

A fő figyelmet a kinyert vizek forrására, mennyiségére és minőségére kell fordítani. Vízfelvétel történhet nyílt tározókból (folyók, tavak, tavak), kutakból és települési vezetékekből.

Otthonunkban, egy teraszbeépítéssel kialakított növényházban orchideát is nevelhetünk

Orchideák a télikertben

Az ókori görögök afrodiziákumnak tartották, a középkorban gyógynövénynek hitték. Konfuciusz szerint illata a barátságot idézi fel, Darwin lenyűgözőnek, ámde poloskaszagúnak találta, Oscar Wilde hőse isteninek látta, Kosztolányi Dezső pedig a gyarmati napfény bujaságát fedezte fel benne.

A trópusi orchideák évszázadokon át a titokzatosság, az egzotikum, a luxus és a kifinomultság jelképei voltak. S úgy váltak mára divatos és könnyen beszerezhető szobanövényekké, hogy eredendő idegenségükből semmit sem adtak fel: egy darabka trópust kell varázsolnunk számukra, ha a társaságukra vágyunk.

Az orchideák származása, története

Az orchideák (kosborfélék) családjának több mint 20 ezer természetes módon kialakult faja van, a mesterségesen előállított hibrid fajták száma pedig több százezres nagyságrendű.

Túlnyomó többségük a trópusokon honos, de szinte minden szárazföldi élőhelyen előfordulnak a sivatagok és a sarkvidékek kivételével. A legtöbb orchideafaj a fákra telepedve, epifita módon él, kisebb számban előfordulnak talajlakó (terreszter) és sziklalakó (litofita) fajok is.

Az orchideák egzotikus szépségére már a trópusokra vetődő első felfedezők, hajósok is felfigyeltek. A begyűjtött növények java része azonban az Európáig, Észak-Amerikáig tartó hosszú hajóúton elpusztult, vagy ha mégis túlélte az utazást, hamarosan a hozzá nem értő gondozás áldozata lett.

Az első trópusi orchidea 1732-ben került át a Bahamákról Európába. Ám még hosszú időnek kellett eltelnie, míg a növényfaj termesztéstechnológiáját sikerült kidolgozni, hiszen ehhez szükség volt a növény természetes élőhelyének, vegetációjának tanulmányozására. Kiderült, hogy az orchideák különleges életmódjuk miatt mesterséges körülmények között nehezen nevelhetők és szaporíthatók. A beporzás élőhelyük rovarainak segítségével történik, a magok csírázáshoz pedig egy szimbiota gombafaj szükséges.  A termesztés nehézségei miatt az orchideák sokáig ritka és drága importcikknek számítottak, s a luxus jelképeivé váltak Európában.

A termesztés csupán a 19. század elején indult meg az erre a célra létrehozott növényházakban, és a 20. század második felétől vált tömegessé a laboratóriumokban végzett steril magvetésnek és a meriklónozásnak köszönhetően.

Az elmúlt évtizedekben a szinte követhetetlenül változatos fajta-, forma-, és színgazdagságot felmutató növénycsalád népszerű fajtái – a gazdaságos nagyüzemi termesztési technológiáknak köszönhetően – bárki számára elérhetőekké váltak, ám ma is vannak ritkaságszámba menő, méregdrága példányok, melyeket csak a gyűjtők engedhetnek meg maguknak.

Orchideák az otthonunkban

Az orchidea otthoni nevelése nem ördöngösség, viszont kétségtelenül sok odafigyelést és némi szakértelmet igényel. A kevésbé igényes fajták példányai akár az ablakpárkányon is nevelhetők, ám, aki valódi szenvedélyt érez e különleges növények iránt, általában nem éri be ennyivel. A ritkább, igényesebb fajták neveléséhez optimális környezetet biztosíthat egy körültekintően kialakított télikert, ahol a lakótér- és a kertfunkció kompromisszumok nélkül hangolható össze. Az értékes orchideagyűjtemények számára pedig kevés ideálisabb hely képzelhető el egy napfényben fürdő beépített terasznál.

 Beépített teraszon kialakított gyarmati stílusú télikert egzotikus orchideákkal

Berniczky Éva

Eper utca, Málna utca

     A Házon átok ült. Kívülről nem látszott rajta semmi különös: nemrég vakolták, beköltözhetőnek tűnt. Mégis úgy telepedett rá az átok, ahogyan annak idején a vénség a cseresznyefára. Felkászálódott június elején fekete szoknyájában a magasba, s amíg el nem csócsálta fogatlan szájában az utolsó szem madárcseresznyét, eszébe sem jutott az összetöpörödött öregasszonynak, hogy lemásszék onnan. Egészen addig nem volt rá senkinek gondja, mígnem egyik évben érett gyümölcsként lehullott a fáról a vén Lina. Elgyászolta már rég saját magát is, suttogták, le se került róla a fekete ruha. Nem foglalkoztak hát a történtekkel valami sokat. Mindenki azt hitte, így kell lennie.

     Nem puhatolóztak, ki vette meg azon a júniusi napon a Házat, szóba se került, csak egyszerűen tudomásul vették, máshoz tartozik ezután. Láthatatlan tulajdonosa a nyomósítás kedvéért derékig leromboltatta, majd elkezdte újra építtetni. Az ott ténykedőket hamarosan ismerték már a környékbeliek: a bádogost, a kőművest, a vízvezeték-szerelőt. A Ház velük kelt új életre.

     Ha a múltat emlegették, varjak szálltak alacsonyan, súrolva a pikkelyes tetőt. Csőrükből elpottyantottak időnként egy-egy szem cseresznyét, s a gyümölcs felhasadt húsa nyomán eleredt az eső és kopogott, kopogott feketén. A lé valahol alámosta a véleményeket.

     Hozzáértően veregette meg botjával a csempéket, csóválta a fejét, úgy lesz az, ahogyan gondolta, a hangok üreget sejtettek. Az utolsó erősebb ütés aztán nagy robajjal megnyitotta a Ház gyomrát, a mélység pillanatok alatt elnyelte a kopogtatót és a mellette ácsorgót. Négy métert zuhantak és odafent fel sem tűnt a hiányuk. Ki nézett volna utánuk, ki kereste volna őket? M. L. King vízvezeték-szerelő csöppet sem látszott nyugtalannak, mégis megfogta a fia kezét, aki soha el nem maradt mellőle. A majomképű öreg hitt benne, hogy ez a mamlasz majd örökébe lép. Megragadta hát görcsösen, el ne veszítsék egymást, és vezette a sötétben:

     – Ma mindent lehet, fiam! – motyogta csak úgy magának, a másik keveset érthetett meg belőle.

Berniczky Éva

Villa Alba

Azon a partszakaszon, ahol hajónk kikötött, az egyetlen telefonfülke óriás vakondtúrásként meredezett a forró homok közepén. Félelmetesen nyikorgott az ajtaja. Aki ismeretlenül, mindössze egy telefonszámmal érkezik Szuhumiba, az nem válogathat bezártság és szabadság között. A barátainktól kapott számsor túl sok volt ahhoz, hogy a városban eltévedjünk, ahhoz azonban kevés, hogy azonnal határozottan és otthonosan mozogjunk benne. A felemás viszony furcsán lengte be egész ottlétünket. Minden ellenérzésünk ellenére késő délutánig laktunk a telefonfülkében, amikor is végre a vonal túlsó végén felemelték a kagylót, és megtudhattuk, milyen irányba induljunk szálláshelyünkre. Hosszú kimerítő gyaloglás, számtalan eligazítás után pompás parkba léptünk be, ahonnan hosszú lépcsősor vezetett a magasban vakító árkádos épülethez. Megmásztuk a civilizált domboldalt, s csak akkor döbbentünk rá, amikor felértünk a tetejébe, minden erőlködésünk hiábavaló, alattvalóként ácsorgunk az oszlopok tövében, jobb esetben megérinthetjük a fehér ruhájú fenség lábát, ha merjük. Álltunk lenyűgözve és hitetlenkedve, próbáltuk elképzelni, milyen lesz holnap reggel már itt ébredni, lenézni az ablakból a parkban bóklászókra. Gyorsan összevetettük a tüneményt eddig megtapasztalt lakhelyeinkkel, s az is felmerült bennünk, talán most veszünk majd méltó elégtételt a sok kicsinyességen, töredezett lépcsőfokokon, süllyedő falakon, beázó padlásszobán, korhadó ajtófélfákon, hulló vakolaton. Vagy még sincs rendjén itt most valami, hiszen csak kelleti magát ez a hófehér versenyzongora. Merthogy addigra a szárnyaló ablakok klasszikus zenével árasztották el a behódoló övezetet, az akkordok lekezelően rázták meg a környék fáit. Túlérett gyümölcsök potyogtak a nyakunkba, vigasztalásul megízlelhettük a vérbélű fügéket, törölhettük cukros levüket és ábrándjainkat is, természetesen. Ugyan, dehogy vágytunk mi sokkal többre, mint erjedő fügék majszolására a zeneakadémia lépcsőjén. Aztán tikkadtan eloldalogtunk a fehér csoda mögé, mert a park másik oldalán, a fügefáknál valamivel magasabban már valóban vártak minket.

Hatalmas kivénhedt fa árnyékában találtuk meg vendéglátóink házát. Talán a fényhatás, vagy a falaira kúszott növények szigorították ilyen embertelenül komorra. Az volt az első benyomásunk, folyamatosan hullik rá a fekete áldás, mint otthon a szomszédunkban Lina néni szájából a szitok, ha megkísérelték lebeszélni a fára mászásról. Minden hiába, amíg egy szem gyümölcs árválkodott a madárcseresznyefáján, nem parancsolhatták le a lombok közül. Átok ül a sötét házakon, mert teljesen nyilvánvaló, az öregasszonyok alatt egyszer letörnek a száraz ágak. Most mégis nyugodt lélekkel költöztünk az öreg Lina fekete szoknyája alá, felszabadultan kvártélyozódtunk el a nyomasztó épületben, pontosabban ereszkedtünk le az alagsorba. A szobánk nyirkos volt és sötét, eggyel fölöttünk a háziak éppen keresztelőt ültek. A vendégek főtt kukoricát majszoltak, a gyerek is, akit aznap tartottak keresztvíz alá. Tejfogai kivillantak, a közökben itt-ott rendetlenül sárgállott a beszorult héj, s átfutott az agyunkon, vajon elkésett néhány éves ünnepelttel, vagy holmi táltossal esszük-e együtt a főtt kukoricát.

Berniczky Éva

A kő nem marad

2008.

Majd mindig erre tartok hazafelé, pedig választhatnám a menedékesebb párhuzamos utcát, az nem ilyen meredek. Ennek ellenére a napi tízegynehány kilómat csakis lépcsőzéssel és dombra kapaszkodással nehezítve vagyok hajlandó a Korjatovics téri piacról hazacipelni. Gyerekesen ragaszkodom Ungvár legjellegzetesebb utcájához. Mintha azzal, hogy naponta felmálházva legalább egyszer végigszlalomozom rajta, megmenthetném. Pedig mindhiába, mert köveire hullik, szétporlik, eltűnik a lábam alól, elvész a semmibe a biztosnak hitt utca, a Káptalan. A környéken egyre-másra bontják a régi kis családi házakat. Errefelé jó ideje a telkeket vásárolják, az érdeklődők számára teljesen közömbös a rajtuk lévő ingatlan, az értékével, állapotával pillanatig sem foglalkoznak. A belvárosban, a régi negyedben nem ritkán kétszázezer dollár fölött (de hallottam már egymilliót leperkáló vevőről is) fizetnek a lepusztult kulipintyóért, hogy már másnap hozzáláthassanak a ledózerolásához. A megszokott, bőven százéves, vagy olykor korosabb épületek újdonsült tulajdonosai hihetetlenül gyorsan felejtenek. Alig néhány hónap alatt nőnek ki a földből a jobb esetben jellegtelen, rosszabbikban ízléstelen vákuumablakos borzadályok, pöffeszkedve szívják el a maradék nedveket a kitartó öregfák gyökereitől. A villámépítkezések vonzáskörében, legnagyobb bosszúságomra, minduntalan megbontják az árnyas út kövezetét. Természetesen egyetlen darabja nem kerül vissza az eredeti helyére. Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy egyre hevenyészettebben rakják újra az utcát. Szinte megállapíthatatlan, azelőtt macska- vagy kockaköves volt-e egyáltalán a frissiben összedobált szakasz. A gáz-, víz és kábelvezetések, csatornázások miatt felvágott úton a megfejthetetlen hókuszpókuszokat követően soha nem az eredeti burkolati anyagból folyik a helyreállítás. Persze nem azért, mert vadonatúj kövekre cserélik a régieket. Ellenkezőleg, a megbontott rész körül felhalmozott kőkupacok is fogytán fogynak. Láthatatlan kezek igazán mesterfokon végzik az utca eltüntetését. Sebesen hordják el a mozdítható részeket a szorgalmas népek, akiket hosszú évtizedeken keresztül kifejezetten arra neveltek, hogyan tegyék rögvest magukévá azt, ami ideiglenesen nincs rögzítve, kikötve, bebetonozva. Azt gyanítom, hogy a letűnt szocializmus ereje elsősorban és mindenekfelett a megbontatlan, végtelen betontengerben rejtezett. Addig, ameddig mákszemnyi rés nem támadt rajta. Ahol a szocializmus meglazult, a szemfüles környékbeliek azonnal belenyúltak, és szép lassan utolsó cseppjéig széthordták. Nem is szabadulhatunk tőle mind a mai napig. Hiszen nincs széles e vidéken porta, ahová valamilyen formában legalább leheletnyi be ne épült volna belőle. Ilyen furmányosan privatizáltuk mi a szocializmust.