A télikert olyan posztmodern növényház, amely a szövegírás tiszta vízüvegén át figyeli az évszakok egymásutánját

Virtuális irodalmi télikert

2023\04\18 terasz Szólj hozzá!

Télikertek Budapesten. Építés, gyártás

Gazdag hagyománya van a magyar fővárosban a télikert építésnek

telikert-epites-bp.jpg

Voltaképp a mai értelemben vett télikertek eredetileg a 16. században jelentek meg Európában. Mégpedig akkor, amikor a jómódú arisztokraták citruszféléket kezdtek otthonukban honosítani. Ugyanis megkedvelték a gyarmatokról érkező gyümölcsféléket, és miután ezek megjelentek a felső tízezerhez tartozók vacsoraasztalán, a kreatívabb főurak (vagy inkább kertészük?) fejében felmerült, hogy a citrom- és narancsmagvak elültetésével facsemetéket neveljenek lakásukban — leginkább a hozzájuk érkező, hasonló társadalmi státusú személyek elkápráztatására és irigységének kiváltására. Így történt, hogy a vendégek megkívánták ezt az akkor még hóbortnak tűnő kedvtelést és maguk is növényritkaságok nevelésébe fogtak.

Innen már csak egy lépés volt a nagy ötlet: ne kelljen a narancsfákat a szalonban kerülgetni, létesüljön számukra külön helyiség az épületben, ahol napfényből is több érheti a melegkedvelő növényeket. Így születtek az első télikertek a ködös Albionban. És tulajdonosaik felismerték, milyen üdítő érzés a kinti zord időjárás közepette délszaki növények alatt időzni.

Később más országokban is terjedni kezdett a divat, mi több, számos európai nagyvárosban közületi-közösségi télikerteket is létesítettek, hogy a városlakók a zordabb éghajlat alatt is gyönyörködhessenek a trópusi és szubtrópusi növényekben.

Budapesten jóval később, a szecessziós épületek megjelenése hozta használatba a télikertek. A stílusra a növényornamentikában való tobzódás a jellemző, így természetesen adódott, hogy a díszes-színes ólomüveg ablakok és kupolák alá tényleges növényeket helyezzenek el.

Tovább olvasom
2023\01\08 terasz Szólj hozzá!

Tiszta öntözővíz. Télikerti virágok

Vízszűrés, tisztítás, fertőtlenítés

- kutak, növényházak, télikertek higiéniája. ipari és háztartási vízszűrők -

tiszta öntözővízFöldünkön több mint 1 milliárd ember nem jut elegendő mennyiségű tiszta ivóvízhez, rossz minőségű, betegségeket okozó vizeket isznak. Pocsolyákból, szennyezett kutakból. 850 millióan pedig effektíve szomjaznak a vízhiány miatt. E számok ismeretében szabad-e a növények öntözésére szánt folyadék minőségéről beszélni? Feltétlenül! A növények termesztése az emberi létezés biztosításának egyik alapja.

A fő figyelmet a kinyert vizek forrására, mennyiségére és minőségére kell fordítani. Vízfelvétel történhet nyílt tározókból (folyók, tavak, tavak), kutakból és települési vezetékekből.

Tovább olvasom
2021\05\13 terasz Szólj hozzá!

Az x leghasznosabb akkus kertigépek

Az alábbi cikkben összegyűjtöttük a 8 leghasznosabb akkus kertigépet, amit érdemes lehet nekünk is beszerezni háztájéki zöldterületeink rendben tartására.

toolcompany-kerti-gep.jpg

A modern háztartások körül egyre elterjedtebbek és népszerűbbek az akkumulátorral szerelt kerti gépek. Ez nem véletlen, hiszen számos előnyt tartogatnak számunkra, ha az otthoni kerti munkákról van szó. Ezért az alábbi cikkben összegyűjtöttük a 8 leghasznosabb akkus kertigépet, amit érdemes lehet nekünk is beszerezni háztájéki zöldterületeink rendben tartására.

Tovább olvasom
Címkék: gép kert
2019\04\25 terasz Szólj hozzá!

Orchidea nevelése a télikertben

orchidea termesztése télikertbenOtthonunkban, egy teraszbeépítéssel kialakított növényházban orchideát is nevelhetünk

Orchideák a télikertben

Az ókori görögök afrodiziákumnak tartották, a középkorban gyógynövénynek hitték. Konfuciusz szerint illata a barátságot idézi fel, Darwin lenyűgözőnek, ámde poloskaszagúnak találta, Oscar Wilde hőse isteninek látta, Kosztolányi Dezső pedig a gyarmati napfény bujaságát fedezte fel benne.

A trópusi orchideák évszázadokon át a titokzatosság, az egzotikum, a luxus és a kifinomultság jelképei voltak. S úgy váltak mára divatos és könnyen beszerezhető szobanövényekké, hogy eredendő idegenségükből semmit sem adtak fel: egy darabka trópust kell varázsolnunk számukra, ha a társaságukra vágyunk.

Az orchideák származása, története

Az orchideák (kosborfélék) családjának több mint 20 ezer természetes módon kialakult faja van, a mesterségesen előállított hibrid fajták száma pedig több százezres nagyságrendű.

Túlnyomó többségük a trópusokon honos, de szinte minden szárazföldi élőhelyen előfordulnak a sivatagok és a sarkvidékek kivételével. A legtöbb orchideafaj a fákra telepedve, epifita módon él, kisebb számban előfordulnak talajlakó (terreszter) és sziklalakó (litofita) fajok is.

Az orchideák egzotikus szépségére már a trópusokra vetődő első felfedezők, hajósok is felfigyeltek. A begyűjtött növények java része azonban az Európáig, Észak-Amerikáig tartó hosszú hajóúton elpusztult, vagy ha mégis túlélte az utazást, hamarosan a hozzá nem értő gondozás áldozata lett.

Az első trópusi orchidea 1732-ben került át a Bahamákról Európába. Ám még hosszú időnek kellett eltelnie, míg a növényfaj termesztéstechnológiáját sikerült kidolgozni, hiszen ehhez szükség volt a növény természetes élőhelyének, vegetációjának tanulmányozására. Kiderült, hogy az orchideák különleges életmódjuk miatt mesterséges körülmények között nehezen nevelhetők és szaporíthatók. A beporzás élőhelyük rovarainak segítségével történik, a magok csírázáshoz pedig egy szimbiota gombafaj szükséges.  A termesztés nehézségei miatt az orchideák sokáig ritka és drága importcikknek számítottak, s a luxus jelképeivé váltak Európában.

A termesztés csupán a 19. század elején indult meg az erre a célra létrehozott növényházakban, és a 20. század második felétől vált tömegessé a laboratóriumokban végzett steril magvetésnek és a meriklónozásnak köszönhetően.

Az elmúlt évtizedekben a szinte követhetetlenül változatos fajta-, forma-, és színgazdagságot felmutató növénycsalád népszerű fajtái – a gazdaságos nagyüzemi termesztési technológiáknak köszönhetően – bárki számára elérhetőekké váltak, ám ma is vannak ritkaságszámba menő, méregdrága példányok, melyeket csak a gyűjtők engedhetnek meg maguknak.

Orchideák az otthonunkban

Az orchidea otthoni nevelése nem ördöngösség, viszont kétségtelenül sok odafigyelést és némi szakértelmet igényel. A kevésbé igényes fajták példányai akár az ablakpárkányon is nevelhetők, ám, aki valódi szenvedélyt érez e különleges növények iránt, általában nem éri be ennyivel. A ritkább, igényesebb fajták neveléséhez optimális környezetet biztosíthat egy körültekintően kialakított télikert, ahol a lakótér- és a kertfunkció kompromisszumok nélkül hangolható össze. Az értékes orchideagyűjtemények számára pedig kevés ideálisabb hely képzelhető el egy napfényben fürdő beépített terasznál.

 beépített terasz - novenyekBeépített teraszon kialakított gyarmati stílusú télikert egzotikus orchideákkal

Tovább olvasom
2018\03\11 terasz Szólj hozzá!

Eper utca, Málna utca

Berniczky Éva

Eper utca, Málna utca

     A Házon átok ült. Kívülről nem látszott rajta semmi különös: nemrég vakolták, beköltözhetőnek tűnt. Mégis úgy telepedett rá az átok, ahogyan annak idején a vénség a cseresznyefára. Felkászálódott június elején fekete szoknyájában a magasba, s amíg el nem csócsálta fogatlan szájában az utolsó szem madárcseresznyét, eszébe sem jutott az összetöpörödött öregasszonynak, hogy lemásszék onnan. Egészen addig nem volt rá senkinek gondja, mígnem egyik évben érett gyümölcsként lehullott a fáról a vén Lina. Elgyászolta már rég saját magát is, suttogták, le se került róla a fekete ruha. Nem foglalkoztak hát a történtekkel valami sokat. Mindenki azt hitte, így kell lennie.

     Nem puhatolóztak, ki vette meg azon a júniusi napon a Házat, szóba se került, csak egyszerűen tudomásul vették, máshoz tartozik ezután. Láthatatlan tulajdonosa a nyomósítás kedvéért derékig leromboltatta, majd elkezdte újra építtetni. Az ott ténykedőket hamarosan ismerték már a környékbeliek: a bádogost, a kőművest, a vízvezeték-szerelőt. A Ház velük kelt új életre.

     Ha a múltat emlegették, varjak szálltak alacsonyan, súrolva a pikkelyes tetőt. Csőrükből elpottyantottak időnként egy-egy szem cseresznyét, s a gyümölcs felhasadt húsa nyomán eleredt az eső és kopogott, kopogott feketén. A lé valahol alámosta a véleményeket.

     Hozzáértően veregette meg botjával a csempéket, csóválta a fejét, úgy lesz az, ahogyan gondolta, a hangok üreget sejtettek. Az utolsó erősebb ütés aztán nagy robajjal megnyitotta a Ház gyomrát, a mélység pillanatok alatt elnyelte a kopogtatót és a mellette ácsorgót. Négy métert zuhantak és odafent fel sem tűnt a hiányuk. Ki nézett volna utánuk, ki kereste volna őket? M. L. King vízvezeték-szerelő csöppet sem látszott nyugtalannak, mégis megfogta a fia kezét, aki soha el nem maradt mellőle. A majomképű öreg hitt benne, hogy ez a mamlasz majd örökébe lép. Megragadta hát görcsösen, el ne veszítsék egymást, és vezette a sötétben:

     – Ma mindent lehet, fiam! – motyogta csak úgy magának, a másik keveset érthetett meg belőle.

Tovább olvasom
2018\01\25 terasz Szólj hozzá!

Villa Alba

Berniczky Éva

Villa Alba

 

Azon a partszakaszon, ahol hajónk kikötött, az egyetlen telefonfülke óriás vakondtúrásként meredezett a forró homok közepén. Félelmetesen nyikorgott az ajtaja. Aki ismeretlenül, mindössze egy telefonszámmal érkezik Szuhumiba, az nem válogathat bezártság és szabadság között. A barátainktól kapott számsor túl sok volt ahhoz, hogy a városban eltévedjünk, ahhoz azonban kevés, hogy azonnal határozottan és otthonosan mozogjunk benne. A felemás viszony furcsán lengte be egész ottlétünket. Minden ellenérzésünk ellenére késő délutánig laktunk a telefonfülkében, amikor is végre a vonal túlsó végén felemelték a kagylót, és megtudhattuk, milyen irányba induljunk szálláshelyünkre. Hosszú kimerítő gyaloglás, számtalan eligazítás után pompás parkba léptünk be, ahonnan hosszú lépcsősor vezetett a magasban vakító árkádos épülethez. Megmásztuk a civilizált domboldalt, s csak akkor döbbentünk rá, amikor felértünk a tetejébe, minden erőlködésünk hiábavaló, alattvalóként ácsorgunk az oszlopok tövében, jobb esetben megérinthetjük a fehér ruhájú fenség lábát, ha merjük. Álltunk lenyűgözve és hitetlenkedve, próbáltuk elképzelni, milyen lesz holnap reggel már itt ébredni, lenézni az ablakból a parkban bóklászókra. Gyorsan összevetettük a tüneményt eddig megtapasztalt lakhelyeinkkel, s az is felmerült bennünk, talán most veszünk majd méltó elégtételt a sok kicsinyességen, töredezett lépcsőfokokon, süllyedő falakon, beázó padlásszobán, korhadó ajtófélfákon, hulló vakolaton. Vagy még sincs rendjén itt most valami, hiszen csak kelleti magát ez a hófehér versenyzongora. Merthogy addigra a szárnyaló ablakok klasszikus zenével árasztották el a behódoló övezetet, az akkordok lekezelően rázták meg a környék fáit. Túlérett gyümölcsök potyogtak a nyakunkba, vigasztalásul megízlelhettük a vérbélű fügéket, törölhettük cukros levüket és ábrándjainkat is, természetesen. Ugyan, dehogy vágytunk mi sokkal többre, mint erjedő fügék majszolására a zeneakadémia lépcsőjén. Aztán tikkadtan eloldalogtunk a fehér csoda mögé, mert a park másik oldalán, a fügefáknál valamivel magasabban már valóban vártak minket.

Hatalmas kivénhedt fa árnyékában találtuk meg vendéglátóink házát. Talán a fényhatás, vagy a falaira kúszott növények szigorították ilyen embertelenül komorra. Az volt az első benyomásunk, folyamatosan hullik rá a fekete áldás, mint otthon a szomszédunkban Lina néni szájából a szitok, ha megkísérelték lebeszélni a fára mászásról. Minden hiába, amíg egy szem gyümölcs árválkodott a madárcseresznyefáján, nem parancsolhatták le a lombok közül. Átok ül a sötét házakon, mert teljesen nyilvánvaló, az öregasszonyok alatt egyszer letörnek a száraz ágak. Most mégis nyugodt lélekkel költöztünk az öreg Lina fekete szoknyája alá, felszabadultan kvártélyozódtunk el a nyomasztó épületben, pontosabban ereszkedtünk le az alagsorba. A szobánk nyirkos volt és sötét, eggyel fölöttünk a háziak éppen keresztelőt ültek. A vendégek főtt kukoricát majszoltak, a gyerek is, akit aznap tartottak keresztvíz alá. Tejfogai kivillantak, a közökben itt-ott rendetlenül sárgállott a beszorult héj, s átfutott az agyunkon, vajon elkésett néhány éves ünnepelttel, vagy holmi táltossal esszük-e együtt a főtt kukoricát.

Tovább olvasom
2017\03\15 terasz Szólj hozzá!

A kő nem marad

Berniczky Éva

A kő nem marad

2008.

Majd mindig erre tartok hazafelé, pedig választhatnám a menedékesebb párhuzamos utcát, az nem ilyen meredek. Ennek ellenére a napi tízegynehány kilómat csakis lépcsőzéssel és dombra kapaszkodással nehezítve vagyok hajlandó a Korjatovics téri piacról hazacipelni. Gyerekesen ragaszkodom Ungvár legjellegzetesebb utcájához. Mintha azzal, hogy naponta felmálházva legalább egyszer végigszlalomozom rajta, megmenthetném. Pedig mindhiába, mert köveire hullik, szétporlik, eltűnik a lábam alól, elvész a semmibe a biztosnak hitt utca, a Káptalan. A környéken egyre-másra bontják a régi kis családi házakat. Errefelé jó ideje a telkeket vásárolják, az érdeklődők számára teljesen közömbös a rajtuk lévő ingatlan, az értékével, állapotával pillanatig sem foglalkoznak. A belvárosban, a régi negyedben nem ritkán kétszázezer dollár fölött (de hallottam már egymilliót leperkáló vevőről is) fizetnek a lepusztult kulipintyóért, hogy már másnap hozzáláthassanak a ledózerolásához. A megszokott, bőven százéves, vagy olykor korosabb épületek újdonsült tulajdonosai hihetetlenül gyorsan felejtenek. Alig néhány hónap alatt nőnek ki a földből a jobb esetben jellegtelen, rosszabbikban ízléstelen vákuumablakos borzadályok, pöffeszkedve szívják el a maradék nedveket a kitartó öregfák gyökereitől. A villámépítkezések vonzáskörében, legnagyobb bosszúságomra, minduntalan megbontják az árnyas út kövezetét. Természetesen egyetlen darabja nem kerül vissza az eredeti helyére. Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy egyre hevenyészettebben rakják újra az utcát. Szinte megállapíthatatlan, azelőtt macska- vagy kockaköves volt-e egyáltalán a frissiben összedobált szakasz. A gáz-, víz és kábelvezetések, csatornázások miatt felvágott úton a megfejthetetlen hókuszpókuszokat követően soha nem az eredeti burkolati anyagból folyik a helyreállítás. Persze nem azért, mert vadonatúj kövekre cserélik a régieket. Ellenkezőleg, a megbontott rész körül felhalmozott kőkupacok is fogytán fogynak. Láthatatlan kezek igazán mesterfokon végzik az utca eltüntetését. Sebesen hordják el a mozdítható részeket a szorgalmas népek, akiket hosszú évtizedeken keresztül kifejezetten arra neveltek, hogyan tegyék rögvest magukévá azt, ami ideiglenesen nincs rögzítve, kikötve, bebetonozva. Azt gyanítom, hogy a letűnt szocializmus ereje elsősorban és mindenekfelett a megbontatlan, végtelen betontengerben rejtezett. Addig, ameddig mákszemnyi rés nem támadt rajta. Ahol a szocializmus meglazult, a szemfüles környékbeliek azonnal belenyúltak, és szép lassan utolsó cseppjéig széthordták. Nem is szabadulhatunk tőle mind a mai napig. Hiszen nincs széles e vidéken porta, ahová valamilyen formában legalább leheletnyi be ne épült volna belőle. Ilyen furmányosan privatizáltuk mi a szocializmust.

Tovább olvasom
2016\10\22 terasz Szólj hozzá!

Secondhand eső

Berniczky Éva

Secondhand eső

 

 

Jobban sajnáltam volna ezt a nyeszlett, csenevész embert, ha pár héttel korábban nem hallom a történet fonákját egyenesen a bűnös asszonytól. Szemetkovszkiék Gyuluja, amennyire tehette, kihúzta magát, de még így se sokkal nőtt a hátsó nadrágzsebéből kikandikáló nyeles fésűje fölé. Azért nem adta alább, mitesszeres arcát teátrálisan az égre emelve szitkozódott. Hiába, odafönn sűrű mocsárrá torlódtak a felhők, a többszörös rétegen nem hatolhatott át panasza. Nem maradt más választása, felém fordulva folytatta.

– Ha nincs az az átkozott macska, ma is itt lenne velem. Elhagyott, engem, a szép városi embert, összeállt a veterinárral, ész nélkül rohant utána a büdös kurvája valami utolsó sötét faluba.

Jó lett volna hazaérni a vihar kitörése előtt, de tudomást sem vett búcsúzkodásomról. Meglehet, akkor is tovább káromkodik, ha faképnél hagyom. Láthatóan azonnali együttérzésre és megtisztulásra vágyott. Siráma barnás eső formájában hullott vissza a Bazilra, csak ott nem esett, ahol a szobafestő állt. Talán eget szakító káromkodásának köszönhettem, hogy egyelőre vele együtt a viharon kívül rekedtem. Előttünk és mögöttünk a villámlás ütötte nyílásokon zavaros folyók eredtek, átfolytak a Gyulu száján, pillanatokra összekötötték az eget a földdel. A csattanásokat megelőzve, szabályos ritmusban világosodott meg az út, nem tudtam eldönteni, vajon a macskakövek közeiből felvert sártól vagy a mesélt történettől szennyeződik-e a lég körülöttünk. Miközben színes és színtelen mosódott piszkos barnássá, nem szabadulhattam a rajtam mindinkább elhatalmasodó képzettől, hogy nemcsak ennek a szerencsétlen flótásnak a feleségét használta már kívüle másvalaki, hanem még az esőt is.

Tovább olvasom
2016\07\05 terasz Szólj hozzá!

Kinn a bárány

Berniczky Éva

 Kinn a bárány

2008.

Az idei tavasz szeszélyes időjárása jócskán megtépázta a teraszunk feletti tetőt. A legutóbbi viharban aztán bevégeztetett. Az ablakból igazán szép látvány volt, amint a szűnni nem akaró orkán erejű szél egyesével tépte le a téglavörös lapokat. Sorban kapta a hátára egyiket a másik után, meghintáztatta mindegyiket a kert fölött, majd elengedte, hogy kedvükre vitorlázzanak a levegőben, míg földet nem érnek az udvaron. Úgy két óra leforgása alatt virágzott el a tetőnk, lehullottak vöröses szirmai, csak a rozsdálló tartóváz meredezett a szabad ég alatt. A húsz évvel ezelőtt selejtként vásárolt, megfáradt hullámpalákról eleve hiányoztak a hullámok, éppen ezért sikerült potom áron hozzájutni az egész készlethez még az átkos áruhiányos időkben. Ehhez képest sokáig szolgált ez a tető. Persze akkor, amikor a vihar után a hátramaradó romokat takarítottam el, már nem találtam olyan nagyszerűnek a performanszot, amely pár órával korábban az ablak előtt állva olyannyira lenyűgözött.

Tovább olvasom
2016\06\11 terasz Szólj hozzá!

Majdnem Félix

Berniczky Éva

Majdnem Félix

2008.

Novemberre már megint forradalmat ígértek az elemzők, szerintük minden jel erre utalt. Az utca elhasznált emberét hallgatva, nagyon nem túloztak, bár mifelénk az állampolgár leginkább abnormális türelméről ismerszik meg. Csakhogy a pénzügyi világválság kicsit belekavart a már-már megszokottá vált, évente megtartandó előrehozott ukrajnai választásokba. A bankszféra ellentmondást nem tűrve tavaszra igazította a forradalom óráját. Így aztán a tüntetésre készülőknek egyelőre be kell érniük egy majdani forrongás visszafojtott hangulatával. Egyúttal persze annak kitalálására is halasztást kaptak, milyen revolúcióval rengessék meg, ha nem idén, hát jövőre a Krestyatikot. A narancsos ugyanis nem vált be. A bevezetett délszaki finomságról kiderült, hogy magyarra fordítva nemcsak kicsi, sárga, savanyú, de még csak nem is a miénk. Még óvatos jóslásokba se bocsátkoznék arról, hogy az előttünk álló tavaszon vajon milyen gyümölcsben futunk majd. Holott senki nem vehetné rossz néven tőlem a jövendölést, hallom, a modern Ukrajna éppen most vette fel a hivatalosan nyilvántartott – és így megadóztatható – tevékenységek sorába a jóslást, kuruzslást, asztrológiát.

            Ha kinézek padlásszobánk majdnem keleti ablakán, hosszú ideje ugyanaz a látvány tárul a szemem elé. Lehet bármilyen zord időjárás, a haldokló nagymamát kiteszik a teraszra. Öblös bőrfotelben (formáját tekintve lásd a Lenin dolgozószobájából ismert, fehér lepellel borított ülőalkalmatosságok némelyikét) levegőztetik a zsugorodó öreget, aki szemlátomást fogy. Arca ezen az őszutón már szinte kivehetetlen szőrmesapkából, alakja elvész irdatlan bundájában, amelybe sziporkázó napsütés esetén is könyörtelenül beburkolják. A fonnyadó testet feltűnő körültekintéssel óvják az életet adó friss levegőtől. Mintha minden erejükkel a közhiedelemben rekedt botorságot igyekeznének alátámasztani, mely szerint errefelé húsz fokos melegben is nagy a zima. Különösen, ha az ember szomszédja tehetős, és futja neki bundácskára. Nem kérdéses, a szőrme valódi, a bőr, amellyel a fotelt bevonták, ugyancsak az. Szerintem a háziak megszokásból gurítják ki státuszszimbólumukat a teraszra, s teszik ezt azután is, amikor a bábuska véglegesen elfogy a subájából. Diplomatáéknál (lévén szomszédunk többszörösen lecsúszott, jelenleg már csak nagyritkán utazó nagykövet) ez lehet az öröklét titka. Joggal bízhatnak abban, hogy hosszú halódásra ítélt betegük amúgy se igen látszott már ki a rá aggatott tartozékokból, ugyan ki venné észre a hiányát.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása