Berniczky Éva

Amikor Mácsonya elhatározza, hogy megkeresi a várba vezető titkos alagutat

Mácsonya még Bábakalács meséje alatt eldöntötte, nem hagyja tovább annyiban a dolgot.

– Persze, téged csak az érdekel, a gyöngyök, a tollak, a színes szalagok, te kis majompofa! – emlékezz csak, így korholta Ükerkeloncot.

De majd ő férfiasan belenéz az Évacakba, az más lesz ám, egészen más. Mert ő céltudatosan, problémát megoldóan és önzetlenül lép fel, nem a hiábavaló rongyászkodás miatt nyitja ki a szekrényajtót. Hadd érezze az a szerencsétlen Évacak, van kire számítania. Egyszóval, ott lógott a levegőben, hogy valami eget rengető következik, ha Mácsonya felvonul az emeleti pihenőre és hozzáfog rendet rakni az ócska bútordarabban.

Hajaj-j-j-j-j-j, nyűszítenél, ha ismernéd hősünk takarítási módszerét, s legalább halványan kapiskálnád a folytatást. Gyors szerepcsere, és helyetted Iringó kapja fel az elhangzott kijelentésre riadtan a fejét, halálsápadtan és lemondással nyögne nagyot:

– Jaj, ne!

Neked pedig csupán az tűnne fel, hogy ez az Ükerkelonc micsoda majom! Aha, ezek szerint Iringótól lesi el a kis jómadár ezt a jellegzetes nyafogást. Jaj, ne, jaj, ne! – hallottad számtalanszor tőle. Ráérünk ezen csámcsogni később. Most másra kell figyelned. Mert Mácsonya, ha a fejébe vesz valamit, azt onnan ki nem veri ugyan senki emberfia. A biztonság kedvéért, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek, elmondom, mi fán terem egy-egy efféle takarítás.

Berniczky Éva

Bábakalács mesél

Ha jól emlékszem, ott tartottunk, hogy a kis sebesült vigasztalhatatlan volt, amikor két darabban földre hullott a csipkefejdísz.

Ükerkelonc hosszasan simogatta, becézgette hajpántjának maradékait. Mácsonya ezt is húga rossz tulajdonságai közé sorolta: hogy lehet valakinek ilyen bensőséges kapcsolata azzal, ami már megszűnt, megsemmisült, elmúlt, nincs?!

– Hagyd végre abba a bömbölést! – rivallt rá szokásához híven a szipogóra, amivel általában az ellenkezőjét érte el annak, amit szeretett volna. Mint most is. Ükerke még keservesebben rázendített, ha másért nem, hát dacból.

Kéküstökű Csormolya először zavartan forgatta a fejét, mert a lelki rendetlenségek legalább annyira bosszantották, akár az, ha Mácsonya tárva-nyitva felejtette a pincét, a télére szállást kereső egerek határtalan örömére, vagy, ami gyakran megesett, kinn hagyta az esőn a kerti ollót. Így aztán ezúttal is igazi, komoly családfőként igyekezett megoldani a helyzetet. Felkapta a sírdogálót és bőszen lovagoltatni kezdte a térdén. Délceg tartással, ahogyan az egy csokornyakkendő viselőjéhez amúgy is illett, a következőt skandálta.

So reiten die Damen, so reiten sie gern.

So reiten die Herren, so reiten sie gern.

So reiten die Bauern, so reiten sie gern.

Biztosan kitaláltad, hogy ez csokornyakkendő nélkül nem más, mint a Hóc, hóc, katona... Most azonban az előbbi eset áll fenn, ezért leírom neked a pontos fordítást is:

Így lovagolnak a hölgyek, így lovagolnak (ők) szívesen.

Így lovagolnak az urak, így lovagolnak (ők) szívesen.

Így lovagolnak a parasztok, így lovagolnak (ők) szívesen.

Kéküstökű Csormolya nagy igyekezettel próbálta érzékeltetni a lovasok közötti különbségeket, mégsem aratott vele valami nagy sikert. Bábakalács meg is jegyezte:

– No de kedvesem, ez Ükerke, s nem a hároméves dédunokád!

Előfordult ugyanis, hogy Kéküstökű Csormolya összekeverte a körülötte lebzselő gyerekeket, de legalábbis a korukat. Ükerke ellenben ismerte nagyapja szórakozottságát, ezért nem is viselkedett úgy, mint akit alaposan meglovagoltattak. Teljes odaadással sírt tovább. Egyvalamiben csak segített a So reiten, mert amikor elhangzott az utolsó sie gern, akkor... Akkor eszébe jutott a szamócás tányérra tapasztott házatlan csiga. Bizony, az segíthet, a ragadósra csócsált rágógumi. Az majd összefogja, ami eltörött.

– Jaj, a rózsaszínű csipke, ezt szerettem benne a legjobban, hátha megragad! – duruzsolja, mint holmi varázsszavakat, miközben illesztgette egymáshoz a megcsonkult cirádákat.

Pár perc múlva még mindig hüppögve jelent meg fején a megrágógumizott hajdísszel. A család furcsállta egy ideig a lötyögő tákolmányt, enyhe undor is kiült az arcukra. Ennyi kellett csak a már-már megnyugodó Ükerkeloncnak, azon nyomban újra eltörött a mécses.

Bábakalács kapott először észbe. Beült nagy piros foteljába és szédületes gyorsasággal horgolni kezdett. Keze alól szemmel nem követhető iramban meneteltek elő a szarvasok.

Berniczky Éva

Amikor Ördögcérna krumplisütés idején összetöri a porcelánlányt

Ha kinn állsz éppen az üvegház előtt és eltöprengsz az eseményeken, beleborzongsz a jámborszarvas hiányába. Brrr! Hideg van, fázol. Ne maradj sokáig odakinn egyedül. Jobban tennéd, ha megkérdeznéd Mácsonyát és Ükerkeloncot, mitől simul ki leghamarabb és legegyszerűbben a gyűrt vacogás. –– Nézd – válaszolnák –, nincs melegebb a hűvös őszi-téli szürkületnél.

Böknének a távolba, s ujjuk nyomán gyulladnának a fények apró konyhákban, melegítenék a világot huzatos ablakok. Függöny mögé, ha bekukucskálsz, láthatod az attrakciót, krumplit süt a család. Hol találsz szebbeket ezeknél az olajcseppektől remegő estéknél?

Még akkor is, ha Ükerkeloncnak ilyenkor vérfagyasztó kérései születnek. Különösen akkor ragadtatta el magát, amikor Mácsonya kiradírozta a jámborszarvast és kegyetlenül kijavította jávorra. Nem fogod elhinni, mi jutott eszébe. Az embernek a saját fülével kell hallania, úgy is hitetlenkedik.

– Tollbamondást akarok írni – kuncsorgott a krumplit daraboló Gabonának –, diktálj nekem!

– Szeretnék és légy szíves! – igazították ki kórusban a család jelen lévő tagjai: Bábakalács, Iringó, Kéküstökű Csormolya és Gabona.

Ükerke állandóan bizonyítani akarta, mindent tud, még azt is, most milyen nagyot gondolt magáról. Lehunyta szemét (ismerős, ugye?), hogy elképzelhesse a csinos kifüggesztett kis táblát: Vigyázat! A gondolat hamis! Semmiféle belső figyelmeztetés nem riasztotta, mint ahogy a kutyáktól sem félt, irkálhattak róluk bármit holmi takaros kapukra. Azonnal kinyitotta az ajtót és belépett.

Szerencsére Mácsonya nem keveredett még elő a komputer fogságából, mert húga stréberségétől nagyon tönkre lett volna. Ő, aki jé-elipszilonos mizériában szenvedett, kiütéseket kapott azoktól, akik helyesen írtak, de még azoktól is, akik megkíséreltek megfelelni holmi akadémiai előírásoknak. Visszatérve az ly-ra. Ez a betű köztudottan Mácsonya kedvence. Milyen jól néz ki például az ly a birtokrag j betűjének a helyén. A dolgok csimborasszója, ha egy harmadik személy tulajdonában lévő hajóról esik szó. Ami papírra vetve így fest: halyólya.

– Jaj, ne! – ájuldozott Ükerkelonc.

Mácsonya pedig nyerített a szörnyüldözőn, de csak addig, amíg Iringó fel nem pofozta. Anyja teljesen kikelt magából, ha hasonlókat látott. Semmi áron nem akarta megérteni, helyesírási szabályoknak megfelelni egy szem fiának ugyanolyan megerőltető, mint kinyitni egy esernyőt zuhogó esőben, vagy kesztyűt húzni dermesztő reggelen, vagy saját papucsban csoszogni le reggel álmosan az emeletről. Mennyivel egyszerűbb megázni, megfázni, talált papucsokban, esetleg mezítláb botorkálni.

Szavamat ne felejtsem, krumplisütés közben Ükerkelonc papírral és plajbásszal a kezében tüntetett a bátyja ellen. A kis fúria csak kiudvarolta, amit akart.

Dockypapa

"Kar a karé,
láb a lábé.
Láb a karé,
karalábé..."

forrás: internet

Dockypapa

Ott ült a villamoson az emberek között - és ezen ő volt a legjobban megdöbbenve. Alig 10 -15 perce utazott csak, de a többiek türelmetlen ingerültsége már átragadt rá is. Idegesen dobolt csontos kezével a térdén, miközben várták, hogy a lámpa végre zöldre váltson, csuklyája alatt néha megrándult a feje, és idegenül bámult ki az ablakon. „Hogy kerülök én ide??” – gondolta, bár a választ tudta jól. A Válság elérte őt is, őt, a Holt Lelkek Tavának egyetlen, ezért legfőbb beszállítóját. A Halál - mert ő ült a 49-es villamoson e korai órán- gondterhelten és tehetetlenül bámult maga elé:
„Ezt sosem hittem volna…”   
Egykor még a Pokoli Transzporter Teleportállal utazott a helyszínre, hogy a Végzést kézbesítse, és a lelket magával ragadja, de az Égi Fluidum – ami működtette a pokoli szerkezetet - ára mondhatni az egekig szökött, és így először csak korlátozták, majd beszüntették a szolgáltatást. Nagyon nem volt elkeseredve, mert aztán kapott egy autót, és szinte élvezte a száguldást. 

Dockypapa

Elképesztően furcsa emberek között élünk, ezt biztosan mások is megfigyelték már. Én egy társasházban lakom, ahol nagyjából 40 lakás található. Az egyik közvetlen szomszédom nagyon különös figura. Julcsi néni szerint adórevizor lehet az illető, mert azok hordanak olyan nagy, fekete bőrtáskát. A folyton köhécselő és láncdohányos Károly bácsi szerint csakis egy egyszerű filozófus lehet a fiatalember.
"Hiszen ilyen bozontos hajjal és szakállal csak próféta, vagy filozófus lehet az ember szakmája. Ugyebár a buszvezetők nem így néznek ki, viszont a próféták ideje már leáldozott, tehát..." - érvelt a kisöreg 2-3 köhécselés között.
Én nem tudom, hogy mi az igazság, de történt egy elképesztő eset a múltkor, ami nagyon felháborított. Kedd, vagy szerda volt, nagyjából hajnali 02:30 felé járt az idő, amikor ez a különös fiatalember olyan erővel, intenzitással ütötte, rúgta a lakásainkat elválasztó falat, hogy ijedtemben majdnem leestem a létráról, kezemben a bekapcsolt ütvefúrómmal, mert éppen a könyvespolcomat rögzítettem a falhoz.
Felháborító, hogy milyen nyugtalan és agresszív, intoleráns emberek között kell élnünk....

Dokypapa

Nyárelő volt, talán egy melegebb május végi reggel. Akkor még vonattal jártam a fővárosba. Az elővárosi vonatok minden reggel tömve voltak ingázókkal. Mikor végre megérkeztünk Pestre, csak lassan, araszolva tudtuk elhagyni a Nyugati pályaudvart. Néhány lépést tettünk a Körúton, talán még a gyorséttermet sem értük el, amikor megláttuk a földön heverő alakot. Hason feküdt a járda és a házfal találkozásánál, gondosan ügyelve, hogy szem előtt legyen, de ne akadályozza a gyalogosokat.
Ruházata átlagos volt, kopottas, de tiszta. Haja hosszú, viszont ápolt. Fejét a karjain nyugtatta, mint napozó a tengerpart homokján feküdve. Megfáradt ember benyomását keltette.
Mellette egy kartonlap, melyen gondos betűkkel ez állt:
"KÉREM SEGÍTSENEK! ÁGYRA GYŰJTÖK!"